5. fejezet - A titokzatos kaland

 

Sziasztok! Hát...köszönöm a rövid közvéleménykutatás 4 emberének a hozzászólást. Nagyon hálás vagyok. Legalább ebből sikerül erőt meríteni és látom, hogy van célja annak, hogy írok. Ha más hogy nem is, legalább ebben ki tudom fejezni azokat az érzéseket, amik bennem lezajlanak. Hiszen a történet 5-60 %-a valós történet alapján íródik. Illetve szeretném még megköszönni a +2 rendszeres olvasót, sokat segít, plusz látom, hogy van értelme annak amit csinálok. Nos, akkor nem is húzom tovább az időt, íme a fejezet :) Valamint....érdekfeszítően várom a kommenteket (:


A reggellel megkezdődött egy újabb hét. Leginkább arra törekedtem, hogy túléljem a napokat, heteket és hónapokat. Így hamar elment az első év.
Másnap reggel felkelés után elvégzem a fürdőszobai teendőket, majd felöltözök. Egy farmer és egy ing mellett döntöttem, miközben a telefon erősen rezegni kezd. SMS! Reméltem, hogy csak Tőle jöhetett. Mikor megláttam a nevét a kijelzőn, egy hatalmas mennyiségű boldogsághormon szabadult fel bennem. Jobb kedvre derítette a napokat, amik amúgy is csak feszengve teltek.

"Jóreggelt! Remélem nem keltettelek fel. Csak tudni akartam, hogy megvagy-e még :) és délután lesz-e kedved találkozni velem. Jaa...és a kutyát is vinném ha szeretnéd. Szép Napot! /M.

 Tudom, hogy nem szabadna azonnal fogni a telefont és visszaírni, kicsit hadd teperjen a srác. De egyszerűen nem bírtam megállni és megírtam a következő sorokat:

"Jóreggelt Neked is! Hát....a mai napom legalább jól indul. Találka? Nem tudom miben sántikálsz, de benne vagyok. A kutya nem maradhat otthon. /L.

Annak ellenére, hogy suliba kellett mennem és ez leginkább olyan érzéssel töltött el mint akinek a fogát húzzák, most fülig érő mosollyal sétáltam végig az ismerős utcákon. 

Az órák után izgatottan értem haza. Nem érdekelt a másnap vagy hogy tanulni kellene-e holnapra. LESZARTAM! Délután 2 óratájt még nem hallottam Márk felől semmit. Így fogtam a kabátom, a fülesem és a telefonom, elindultam sétálni a környéken. Elindítottam valami pörgős zenét, amivel legalább 3 utcát áttáncoltam volna xD. Kb 10-15 perc után alábbhagyott a zene és csörögni kezdett. Már az utcánk végén sétáltam, mikor Márk neve villogni kezdett a kijelzőn és felvettem.

- Szia. Miújság? - kezdtem a társalgást. 

- Szia. Várom, hogy mikor találkozunk. Mit csinálsz? - válaszolta.

- Most épp zenét hallgatok. - feleltem.

- Lenne egy kérésem. Kinéznél az ablakon? - kérlelt.

- Miért? Most nem tudok, mert éppen a fürdőben téblábolok. - füllentettem egy hangyányit. 

- Őő....csak megnézhetted volna milyen az idő. - éreztem a hegy nagyságú hazugságot a hangjában. 

Na, persze....megnézhetted volna milyen az idő....-gondoltam magamban.

Gondoltam egy kicsit megviccelem. Parkolóban állt, háttal nekem. Nekifutottam, mert hát olyan kedvem volt, hogy egy kicsit hadd szórakozzak, bár ne csak én hanem ő is. Hiszen mindig vevő a poénokra, amit értékeltem is benne. Így hát nekiiramodtam, nagy lendülettel a hátán landoltam, ám nem bírt megtartani és a földdel kötöttünk szoros barátságot. Majd a nevetés után képes volt megszólalni:

- Méghogy fürdő? - szegezte nekem a kérdést.

- Hát....valamit mondanom kellett. Így azért mégis mókásabb a dolog, nem? - közöltem egyszerű tényként.

- Nagyon vicces. - nevetett, miközben felsegített. Van pár órányi szabadidőd?

- Kérdéses, mert halványlila gőzöm sincs mi a terved. - reagáltam a kérdésére.

- Szóval akkor készen állsz. Indulhatunk? - intett egy csábos mosoly kíséretében.

- Nem bánom meg? - kétely apró jelei vetették ki belőlem ezt a kérdést.

- Bízz bennem. Nem fogod. - nyugtatott meg.

Beültem az anyósülésre, majd kikanyarodva az utcából kezdetét vette a titokzatos kaland.