22. fejezet - I change my mind.

Szép jó napot mindenkinek! Újabb fejezettel érkezem, remélem ez is ugyanúgy elnyeri a tetszéseteket. Nagyon köszönöm az előzőhöz kapott 4 (!) kommentet, igyekszem még a mai nap folyamán válaszolni rájuk. Bal oldalt kitettem egy szavazást. Még pedig arról, hogy szeretnétek-e One Shot-ot olvasni tőlem. Ha nem lenne nagy kérés a kommentbe ezt is leírhatjátok. Lehet vélemény vagy akár a témát is megszabhatjátok.
Nos...akkor kellemes olvasást! Puszi: B.

Márk

A 4 órás edzés után fáradtan vetem bele magam a hazaútba. Ma kivételes alkalommal gyalog vagyok, ugyanis az éjjel támadt egy fura tervem, amivel kiengesztelhetném Lizt. Mivel edzés után fürödtem és nem árasztok magamból büdös szagot, így nyugodtan mertem belépni......

egy elegáns női ruha üzletbe. Igen, egy női ruha üzletbe. Mellesleg egyéb más esetben nem biztos, hogy vetemednék erre, de úgy érzem ha ezt nem lépem meg, később önkéntelenül is  sok lesz a megválaszolatlan mi lett volna ha. E téren....hát, hogy is mondjam, nem éppen kellő tapasztalattal rendelkező fiú volnék. Betértem az üzletbe, az eladónő már mosolyogva mért végig. Láttam mindenféle fajta, színű ruhát. A földig érőtől, a habos-baboson át a teljesen kivágottakig mindent. Esélyét sem láttam annak, hogy így egyhamar is szabadulni fogok, vagy hogy egyáltalán ezen az egész halmon átlátok, szóval inkább segítséget kértem. Az eladócsaj körülbelül 25 év körüli lehetett, ügyetlenségemet nem kiröhögve fordultam hozzá:

- Szia! Tudnál nekem segíteni? Már nem látok át ezen az egészen.

- Persze. El tudnád mondani mit szeretnél?

- Őő...egy ruhát szeretnék - mily meglepő egy női ruha üzletbe XD - elegáns, de nem túl kirívó.

- És méretben mekkora?

- Hát....- kezdtem el vakargatni a fejem. Nagyjából akkora lehet a mérete, mint neked.

- Rendben.

Elment, majd egy gyors kör után 3 ruhával tért vissza. Az első egy fekete pántnélküli felsőből és bézs színű szoknyából állt. A második egy gombos barna mellrész drapp cipzáros szoknya, derekán egy nagy masnival. A harmadik - ez nyerte el leginkább a tetszésemet, elegáns és csinos - fodros pezsgő színű egyberuha, szaténszalaggal és a hátán kődíszítéses pántok.

- Ezt szeretném. - szólaltam meg 15 perc erős gondolkodás után, és rámutattam az utóbbi ruhára.

- Rendben.

- Lehetne díszcsomagba tenni?

- Persze.

Kifizettem, megköszöntem a segítséget, belátván, hogy egyedül ziher nem mentem volna semmire, és kiléptem az üzletből.

Hazaérve az első utam a szobámba vezetett, ledobtam a sporttáskám, a dobozt pedig a szekrénybe süllyesztettem. Az ágyam mellett még mindig ott hevertek Liz táskái.

- Anyu! - kiáltottam el magam.

- Mi az? - kérdezett vissza aggódva.

- Nem úgy volt, hogy ma jön értük? - mutattam a táskákra.

- De. Volt is itt, de a holmiját csak később tudja elvinni.

- Oké.

- Figyelj, én most elmegyek pár ismerőssel erre-arra. 8-9 tájékán jövök, jó?

- Oké, vigyázz magadra. Szeretlek.

- Én is. Szia.

Összeszedte a cókmókját és már csak az ajtócsapódást hallottam.

Felmentem a padlásra előkeresni a nagyobb bőröndöt, amibe holnap bepakolok. Nem elég, hogy lefejeltem egy lécet, de ez a bőrönd is jól el volt rejtve. Nagynehezen megtaláltam miután szétdöntöttem a fél házat. Lefelé menet a falnak támasztva pillantottam meg a gitáromat. Rengeteg emlék kötődik ehhez a hangszerhez, meg jó sok por ami az évek alatt felhalmozódott rajta. Utoljára Tomi temetésén nyúltam hozzá. Azóta se. Fájó emlékek hada tör rám, ami egy könnycsepp formájában gördül végig az arcomon. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek mindenük megvan, tökéletes az életük. Nekem sajnos nem ez az életforma adatott meg. Nem kívánok tökéletes életet vagy több pénzt, csak boldognak lássam azokat, akik igazán fontosak a számomra.

A bőrönddel együtt a gitártokot is levittem az alsó szintre. Az utazótáskát beállítottam a sarokba, hogy ne legyen útba. Kisétáltam a teraszra és kezembe vettem a gitáromat. Pengetni kezdtem és sorra zúdultak fel az események. Játszottam ami épp eszembe jutott.

Liz

Elindultam otthonról beszélni Márkkal, ahogy délelőtt megígértem az anyukájának. Semmiféle érzés nem kavargott bennem, és ez kicsit frusztrált. Pár perc séta után szintén annál a háznál voltam ahol délelőtt.

Kopogtattam, de nem nyitott ajtót senki. Csengettem, semmi válasz. Az ajtó nyitva volt, így beléptem, hátha mégis van itthon valaki.

Beljebb mentem, majd balra fordulva beláttam a fiú szobájába, ami szintén üres volt. Kibattyogtam a teraszra, hátha esetleg Sammel van. Már látótávolságba került a kinti rész, mikor észrevettem Őt.....gitárral a kezében. A teraszajtó félig nyitva volt, így tisztán hallottam minden hangot. Az ajtónak dőlve akaratlanul is elmosolyodtam. Úgy játszott azon a gitáron, hogy elképedve bámultam. Oly tisztán és őszintén, hogy képtelen voltam elhinni azt a tényt, ami miatt összevesztünk.

Befejezte a számot és a távolba meredt. Nem tudtam volna elképzelni min gondolkodhat ennyire, mi az ami fájó emlékeket idézhet fel benne. Legszívesebben odarohannék és addig ölelném ameddig csak lehetne. De ez nem a valóság.

Mivel kibámultam magam és minden nélkül csak úgy bejöttem, végre megszólaltam:

- Gyönyörűen gitározol.

Válasz nem érkezett, csak visszatette a tokba, majd felállt. Ekkor nézett rám először.