23. fejezet - Változnak az idők

Jó Estét! Meg is érkeztem egy újabb fejezettel, bocsánat a csúszásért, de nagyon sok dolog összejött a hétvégén. Nem is ragoznám tovább a szót, minden kedves idetévedőnek kellemes olvasást kívánok!

- Gyönyörűen gitározol.

Válasz nem érkezett, csak visszatette a tokba, majd felállt. Ekkor nézett rám először.

- Köszönöm. Amúgy, hogy kerülsz ide? - vont kérdőre, mintha a történtek után még neki kellene dühösnek lennie.

- Öhm..kopogtam, csengettem, de senki nem nyitott ajtót, így hát benyitottam.

- A holmidért jöttél?

- Azért is.

- És még miért?

- Miattad is. Márk, beszélnünk kell. - emeltem fel a hangom.

- Minek: Hogy még jobban megalázz? Hidd el, bőven elég volt egyszer is.

Itt aztán véglegesen betelt a pohár. Ezek után még neki áll feljebb? Megbánom, amit most fogok tenni? Lehet, de most már finoman kifejezve is elküldöm melegebb éghajlatra. Félretéve mindent jöttem ide, hogy megbeszéljünk mindent és túllépjünk ezen. Nem! A kiskirálynak a büszkesége most fontosabb. Rendben. Ha te így, akkor én is.

- Még te bunkózol és viselkedsz így? - mutattam végig rajta. - Aki így elhordott gyakorlatilag mindennek? Idejövök, hogy megbeszéljük és neked áll feljebb? Tudod mit? Én innentől fogva egy másodpercet sem vagyok hajlandó veled vagy a közeledben tölteni. Hol vannak a cuccaim?

- A szobámba.

Beviharoztam a szobájába, felkaptam az ágya mellől a cuccaimat és gyors léptekben indultam el kifelé, hogy minél hamarabb elhagyhassam ezt a házat.

Faképnél hagytam Márkot és a bejárati ajtó felé siettem. 

- Várj Liz, kérlek.

- Mire?

- Sajnálom. - közölte, majd megfordultam.

Közelebb léptem, majd a szemébe néztem.

- Igen, én is. - közöltem őszintén, majd könnycseppek indultak végig szomorú arcomon.

 

~~~~~

Negyed óra után szinte lihegve értem haza. Futottam amerre csak láttam. Nem volt erőm semmin se gondolkodni. Felesleges! Mit erőlködjek én azon, hogy mi volt vagy mi nem. Az egyetlen dolog, ami rendkívül bánt, az Kata. Hogy fogok így a szemébe nézni valaha is? Sőt, mit fog gondolni rólam ezután? Hagyjuk, majd töröm a fejem ezen, ha muszáj lesz. Az óra fél 5-öt mutat. Ezek szerint van még 3 órám. A ruhám is megvolt, szóval nyugodtan el tudtam nyújtózkodni az ágyon. Ébresztő készenlétben, ha netán túlságosan is bealudnék. Meg is történt, 6:15-kor csörömpöl a telefon. Próbálok annyi erőt összekaparni még a duracell elemekből, hogy legalább felkelni tudjak. Na ezért nem szabd nekem délután aludnom. Sikeresen kikászálódtam, bár így is volt fél 7. Elővettem egy ruhát, melynek mellrésze fehér és középen cipzáras, a szoknyarészen pedig fehér alapon színes csíkok virítanak. A hajamat kifésültem és kicsit begöndörítettem és két fehér rózsát tűztem bele. Parfümöt hintettem a nyakam tájékára és a csuklóimra. Utána belebújtam egy fekete topánkába. Épp a táskámba szórtam bele a cuccaim, mikor csengetnek. Ötletem sem lehetett, hogy ki állhat az ajtó túloldalán, mivel egyedül voltam itthon.

- Megyek. - kiáltottam az ismeretlennek.

- Igen?

- Csomagot hoztam Liz James részére. - pillantott a lapra ahonnan felolvasta a nevet.

- Én vagyok.

- Itt írd alá légyszíves. - nyomott az orrom alá egy papírt.

Csomagot? Én? Furcsa, ugyanis 10 hónapja költöztünk ide, még a rokonok sem tudják. Sőt szerintem már a fonalat is elvesztették. Furdalt a kíváncsiság, de időm már nem volt.

- Oké, köszi. Szia.

- Nincs mit. Szia.

Mivel időm már jócskán fogyóban volt, így a csomagot felbontani nem tudtam. Betettem a szobámba és elindultam, mert elmúlt 7 óra.

A 20 perces út alatt nem akartam semmire sem gondolni. Ki szerettem volna teljesen tisztítani az agyam, mert akkor nem tudok 100%-ig csak Petire összpontosítani. Túl akarok lépni Márkon és esélyt adni Petinek. Nem tudom, hogy fog kettőnk között alakulni a dolog, de a lehetőséget nem szeretném elszalasztani. A zene az végig szólt a fülembe, márcsak azért is, hogy ne kattogjon az agyam. Miután sikeresen teljesítettem ezt a feladatot, csak Petire koncentráltam. A mai estét semmi sem ronthajta el. 

Épp fordultam be a kávézó utcájába, mikor a fiú sétált ki a kávézó ajtaján. Nem vett észre, csak mikor eltakartam a szemét. Bár ennek a megvalósítása sem volt éppen egyszerű, hiszen legalább egy fejjel magasabb nálam. Nem baj, megoldottam. Nehéz volt így is megtartani magam, mert minimum másfél percet vett igénybe mire kitalálta ki vagyok.

- Na ki vagyok? - kérdeztem.

- Ebben a játékban sosem voltam jó. - felelte.

Most tényleg béna vagy csak játszik?

- Na igen, ezt veszem észre. De még ma légyszíves, mert nem bírom tartani a kezeeeem. - húztam el a szó végét.

- Hát...van valaki, akit várok... - kezdte. - De neki még van 5 perce. - jelentette ki holt nyugodtan.

- Miből gondolod, hogy az utolsó percben szeret beesni?

- Liz?

- Úristen, sikerült kitalálni. Mégis ki más lenne? - vettem le a kezem a szeméről és felém fordult.