Sziasztok! Köszönöm a kommenteket, jelentem, hogy sikeresen egyben hazaértem. És ezúttal nagyban belevetem magam a blogba, amennyire csak lehet. Amúgy most nagyon boldog vagyok, mert egy nyelvvizsgával lettem gazdagabb. De nem akarom a fél élettörténetem leírni, szóval nem húzom tovább az időt....Jaa, és most írtam először pasi-szemszöget, nem tudom mennyire jön át, de ha nem jó szóljatok légyszi :)
/Márk/
Lizzel való találkozásom előtt mindig olyan lányokkal jártam, akik bárhol értek kihasználtak. Sosem találtam meg az a lányt számomra, aki megért, elfogad teljes egészében a hibákkal együtt és mellesleg nem használ ki, hanem ezekkel együtt szeret és feltétlen megbízik bennem. Soha nem mertem elmondani milyen a családi hátterem, elvesztettem a testvéremet – ami azóta is feldolgozhatatlan számomra – senkinek! SOHA!
Életem minden egyes napját a foci, az edzések, a barátok és az üres otthon teszi ki.
Végre, talán megtaláltam azt a lányt, akit igaz alig ismerek pár napja, de megérti, hogy min megyek keresztül. Nem csak egy új lehetőséget lát bennem, hanem egyenlő félként bánik velem.
Amikor legelőször megláttam Őt, egyből éreztem, hogy Ő más mint a többi. Hiába 15 éves, sokkal érettebben gondolkodik, mint sok exem együtt se. Pár nap távlatából is olyan érzéseket vált ki belőlem, ami teljesen megváltoztat.
Az edzéseken képtelen vagyok figyelni, minden gondolatom csak körülötte forog. Persze ez most kicsit sablonos, de annyira izgatott vagyok, görcsben van a gyomrom, mikor tudom, hogy találkozunk. Fordítva nem tudnék nyilatkozni, bár a csillogást látom a szemében mikor rámnéz.
Olyan programot terveltem ki, ami garantáltam le fogja nyűgözni. Ámbár attól is tartok egy kicsit, hamár az érzelmekről beszélek, hogy ne egy szoknyapecér srácnak tartson, aki minden útjába kerülő lányt csak kihasznál.
„….Fél 3 tájékán felhívtam, mert egy kicsit mókásra vettem a helyzetet. A fürdős szitu enyhén sántított, de belementem, mert hát miért ne.
Hátulról valaki elkapta a nyakamat és a hátamra ugrott. Röhögve a földön kötöttünk ki a fűben hemperegve. Hajtott a bosszúvágy, hogy a hasához kapjak és csikizni kezdjem, meg ha már úgyis a földön feküdt. Hangosan felsikoltott és a pólóm után nyúlt. Mikor már könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában, és már legalább 1 órája könyörgött abbahagytam. Miután kapott levegőt, megszólalt:
- Mondd, ez mire volt jó? – lihegte.
- Hát, a fürdőszoba nem lehet magányos egész nap, így gondoltam vele töltötted a napot. – feleltem, mire felhúzta a szemöldökét értetlenséget kifejezve.
- Jólvan. De ismerd el, hogy te sem hagytad volna ki.
Felsegítettem, majd újra belefogtam a beszélgetésbe. Keze érintésének hatására könnyed bizsergés járta át az egész testem, amit alig tudtam leplezni.
- Van pár órányi szabadidőd, amit esetleg velem töltenél? – néztem rá kaján vigyorral.
- Nem bánom meg? – csillant meg némi kételkedés a hangjában.
- Ígérem neked, hogy felejthetetlen élmény lesz számodra! – garantáltam neki azt az élményt, amit egy életre sem fog elfelejteni.
/Liz/
Az elindulás után volt időm gondolkodni, és olyan érzésem támadt, mintha valami nagyon fontosat felejtettem volna el. De mi lehet az…..otthon – semmi érdekes, Raven – semmi, anyu-apu…szintén semmi…..Márk, a kutya……Úristen, a kutya.
- Márk! A kutyaaa…..hol van Sam? – aggodalmaskodtam.
- Mi?......a kutya….Sam? Uramatyám….jesszusom Liz, ne haragudj, de kész röhej volt a mai nap és a nagy sietségben teljesen otthon maradt……Bár nem is baj, mert olyan helyre viszlek, ahol nem lenne célszerű ha velünk lenne. De legközelebb elhozom. Ígérem…….- bontotta a beszélgetést, és nem folytatta tovább.
Miután elindultunk feszült csönd állt be, amit nehezen szoktam viselni. Főleg a kínosan feszült csendet. Próbáltam általános témákat bedobni.
- Elmondanád hova viszel? – kérdeztem szépen mosolyogva.
- Az legyen meglepetés. Kíváncsi vagyok az első reakcióra, amint meglátod. – válaszolta vigyorogva.
óóh, csak nem egy hullát fogunk megcsodálni?? – tetteted figyelemmel próbáltam szóra bírni.
- Nem talált. – felelte, tovább figyelve az előttünk elterülő utat.
- De én szeretném tudni, hogy hova viszel. – nyafogtam.
- De én meg nem mondom el. – nevetett nagyképűen.
- De igen.
- De nem.
- De igen.
- De nem.
- De igen.
- De nem. És most abbahagyom ezt a játékot, mert akkor 1 órán keresztül csak így társalgunk. Én pedig másról szeretnék beszélgetni és jobban megismerni. – állította.
- Miért? – kérdeztem felé fordulva.
- Hát, hogy ha már ily furcsa véletlen folytán találkoztunk, akkor szerintem ennek akár az előnyeit is kiélvezhetnénk. – gondolkodott el ezen kijelentésén. Meg az az igazság, hogy……. – harapta el a mondat végét.
- Hogy mi? – kérdeztem vissza. Nem igazán értettem mire akar kilyukadni.
- Mindegy, nem érdekes, biztos nem érdekelne és tuti hülyének és nyálasnak néznél emiatt. – adott számomra olyan választ, ami még több kérdést vet fel magamban.
A duzzogással elértem mindent, bárkiről is legyen szó. A hallgatásom és a nemtörődömségem előbb vagy utóbb kiváltotta belőlük a beszélhetnéket. Egyszer a nővéremet is így akasztottam ki. Láttam, hogy valami pasi lehet a háttérben. A lelkemben éreztem, hogy nem tárulkozik ki, mert szinte még gyerek voltam. De olyan jó volt hallgatni ezeket a történeteket. Még ha nem is én vagyok a főszereplő, akkor is át tudom élni, mintha velem történnének meg. Ezért is nagy a képzelőerőm :D
Visszakanyarodva a valóságba 20 perc elteltével sem történt semmi. Kezdem azt hinni, hogy kijövök a formámból. Annyira fúrja az oldalamat, hogy mit akart mondani nekem, de tudom, hogy meg kell törnöm. Már legalább 40 perce kocsikáztunk, ebből 30 perc hulla csendben telt. Már az unalomtól lassan a szélvédőre tapadtam fel, de az álmosságtól pedig megvethettem volna az ágyam, ott az anyósülésen. Most már tombolt bennem a düh, hogy hogy az istenért tudnám rávenni a vallomásra. Eszembe jutott már az is, hogy bedugom a fülhallgatót a fülembe és zenét hallgatok, de az meg egyenlő lenne a tahósággal. Már szétfeszítette a bensőmet a kíváncsiság, mikor mocorogni kezdett az ülésben. És megszólalt…..VÉGRE!!! :) Köszönöm Istenem!
- Oké. Én ezt nem bírom tovább. Elmondom. De ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni. – kérlelt azokkal a mesébe illő szemekkel.
- Számíthatsz rám. – reagáltam.
- Szóval………
Tartott egy kis hatásszünetet, ami miatt már falnak tudnék menni, de aztán rászánta magát, nagy levegőt vett, mintha élete egy legnagyobb titkát kezdené el mesélni, majd felfedte lelke legféltettebb vallomását…
