2012. augusztus 31., péntek

Az oldal második és harmadik díja!

Sok köszönet Rebiinek, újabb Liebster Award. Nagyon hálás vagyok. Mégegyszer Köszönööööm!
A harmadik díj pedig Melinek köszönhető! Nagyon boldog vagyok most! :)

Írj 5 dolgot magadról:
1. Imádok olvasni.
2. Szeretek egyedül sétálni és képtelen dolgokon gondolkodni.
3. Nagyon makacs vagyok.
4. Szeretek nyelveket tanulni.
5. Imádok autót vezetni.

Jellemezd magad 4 szóval:
1. Néha nagyon gyerekes vagyok.
2. Őrült röhögő.
3. Jószívű.
4. Nyitott.

Mégegyszer köszönöm szépen mindenkinek!!! Sokat jelent :)

12. fejezet - Van valami rajtam?

Sziasztok! Itt az újabb fejezet. A főoldal bal oldalán szavazást tettem ki, ha van időtök kattintsatok. Amúgy...Hééé emberek a kommentek hol maradnak? Kezdek így egy kicsit parázni, hogy valami nem nyerte el a tetszéseteket. Szóval......írjatooook! :D







~Liz~
Márknak kellett kituszkolnia az autóból, én ugyanis teljesen megdermedtem. Végtelenül kedves anyukája van. Márk kiment megetetni Samet, én pedig körbenéztem a hatalmas házban. 
Rengeteg kép díszelgett a nappaliban, és sok volt Márk elhunyt öccséről is. A nappaliból nyíló folyosó végén volt egy ajtó. Tudom, hogy illetlenség kutakodni, de Márk már 20 perce elment és nem találtam fel magam. Benyitottam, és egy tipikus srácszoba tárult elém. A fal bézs,és leginkább a kék szén dominál, tele poszterrel, egy nagy ággyal, íróasztallal és temérdek fényképpel. A fotók nézegetése közben, valami végtelen pittyegésbe kezdett.
Az asztalon elhelyezett laptop képernyőjére egy ablak ugrott fel. Sajnos akaratlanul is beleolvastam, de valahogy nem fogtam fel a leírtakat.
.....szerdán (június 17-én) délelőtt 10 órakor indulás Münchenbe, majd hazaérkezés július 18-án....
Körülbelül ezeket az infókat fogtam fel hirtelenjében, mikor Márk jelent meg az ajtóban. Sajnálat és szomorúság tükröződött a tekintetében, amiből egyből leszűrtem, hogy látta, olvastam az e-mailt.
A kínos csend után megszólaltam: 
- Látom elutazol. - állapítottam meg az eddig is ismert tényt.
- Liz....figyelj, én....
- Nem, sőt gondolom hatalmas lehetőség lehet számodra.- vigyorogtam erőltetetten. 
- Igen tudom. Csak ez a lehetőség kissé várhatott volna még.
Összeráncoltam a homlokom, hiszen nem tudtam pontosan mire értelmezte mindezt.
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy, hogy végre itthon is minden rendben, anyuval is nagyon jó a kapcsolatom, Veled megismerkedtem és úgy érzem alakulófélben van valami.... - halkította le a hangját, majd rám nézett.
- Óó...őőő...értem. De akkor is, ez egy óriási dolog és remélem sikerül. - bólogattam.
- Ezzel tisztában is vagyok, de most annyira nem akarok elmenni. - hisztizett mint egy ötéves gyerek. 
- Nézd... - fordítottam magam felé...- 1 hónap. Egy lábon futva is kibírod. Én itt leszek (feltéve, ha nem költünk el...de ezt a gondolatot inkább megtartottam magamnak). Addig pedig emailen tudjuk tartani a kapcsolatot.
Be sem fejezetem a mondatot, már csak azt vettem észre, hogy megölelt. Egyszerre érintett meg testének melege és parfümjének bódító illata.
Éreztem, hogy soha nem akarom ezt a pillanatot megszakítani, de elveszíteni se. Tudtam: nekem Ő a tökéletes első pasi. Vidám, mosolygós, kedves, de mellette gyengéd, meghallgat és figyel rám. Nekem Ő kell.

~Raven~
Hihetetlenül jó érzés külföldön egyetemre járni, hiszen sokkal jobb egy más közegben is próbára tenni magam. Természetesen hiányoznak az otthoniak - hazudnék ha azt mondanám, hogy nem - de sokszor mérföldekkel jobb távol lenni anyáméktól. Persze, Lizt sajnálom a legjobban, neki nehezebb feldolgozhatóság szempontjából. Ezért is döntöttem úgy, hogy néhány hétre hazautazok az ellenséges erők leküzdése érdekében. Meghát, drágalátos húgomat is ki akarom faggatni minden mocskos részletről az új pasival kapcsolatban. Nekem valamiért nem szimpi ez a csávó. Nem akarom elüldözni Liz mellől - távol álljon tőlem - de meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem csak egy újabb trófea. És már tudom is hogyan....

~Márk~
Szinte semelyik életemben nem gondoltam volna, hogy ez velem fog megtörténni. Ennél jobban nem is reagálhatott volna. Sőt! Talán én voltam, aki azt a szerepet játszotta, amit Liznek kellett volna. És ami talán még abszolút meglepett, hogy ő vett rá az egészre. Bár mondjuk mit is csinálhatott volna mást.
Igazság szerint, abba bele se mertem gondolni, mit fogok csinálni ha netalán tán tényleg elköltöznek. Akkor azon fogom magam öldökölni, hogy miért nem léptem.....és túl sok a miért. Amire talán választ már nem kapok. Nem tartom magam félénknek, mindig meg mertem mondani amit gondolok. Ez liz esetében kicsit komplikáltabb, mint hittem. Attól félek, sőt inkább rettegek, hogy az érzéseim miatt elveszíthetek egy nagyon jó barátot és vele együtt egy barátságot.
Mélyen legbelül sekélyesnek és nyálasnak érzem magam, de tudom, hogy nekem Ő kell! Minden megvan benne amit szeretnék. Őszinte, vidám és nem fél a problémáiról beszélni. Megért engem.
Ezek a gondolatok cikáztak bennem, míg dűlőre jutottunk a helyzettel kapcsolatban. Próbáltam vidámabb vizekre evezni:
- Szeretnék valamit megbeszélni veled a kertben. - kérdeztem.
- Ha nem kötöd be hozzá a szemem és nem hisztizel tovább, mint egy ötéves gyerek, akkor mehetünk. - felelte kerek-perec vigyorogva mintsem flegmán.
Kiérve magyarázni kezdtem a kutyája helyét. Az előbbi idegeskedést felváltotta a boldogság és az öröm kettőse.
- ...szóval a kerítés áll, már csak a házat kell összerakni és lefesteni. - fejeztem be.
Talán sokáig nézhettem, mert kezdett kicsit furcsán nézni rám.
- Őő...mi az? Van valami rajtam? - kérdezte megijedve, majd végignézett magán.

2012. augusztus 22., szerda

11. fejezet - Én....AZ ÁLLAT!

Sziasztok!
Sorry, a késésért! Meghoztam a következő fejezetet, ami remélem több komit kap! Kellemes olvasást!♥

Szombat reggel:
Miután már a 20. szundit nyomtam ki a telefonomon, nagynehezen kikászálódtam pihe-puha ágyikómból. Szétnéztem a lakásban, de csak az üresség fogadott. Anyuék - nem nehéz kitalálni hol vannak - dolgoztak. Öcsi pedig osztálykiránduláson volt a hétvégén. Bementem a fürdőbe mosakodni meg fogat mosni. Megláttam az arcképemet a tükörben és majdnem rosszul lettem magamtól. Tök kócos fej, elmosódott smink, bőröndök a szemem alatt. Húúú....borzasztó látvány.
Miután megmosakodtam eszembe jutott milyen nap van. 
- Ma megyek a kiskutyámért és találkozok Márkkal is. - csillant fel a szemem, miközben a fogkeféért nyúltam.
Ugrálni, üvölteni és sikítani lett volna kedvem, de tekintve, hogy tömbház enyhén utálnának meg(XD). Bekapcsoltam a laptopom, majd a következő zenét tettem be
Amúgy is pörögtem, de ez a szám még az állatot is kihozta belőlem. Pedig ez is ritka, sőt évek óta most vagyok boldog igazán. Mivel kaját senki nem hagyott itthon, magam készítettem el az ebédet, ami - tekintve főzőtudományomat, ami pocsék enyhén kifejezve - a rántottánál kimerítette a keretet. Kajálás után csörgött a telefon. Kijelzőn Márk neve villogott. 
- Hali. - köszöntött.
- Szia.
- Miújság?
- Hát.....semmi. Na....szerinted? Olyan izgatott vagyok, mint még soha. Alig várom, hogy újralássam.
- Jólvan, oké. Az úgy jó, ha 2-re érted megyek?
- Persze, várlak. Szia!
- Szia!
Miután leraktam a telefont készülődésbe kezdtem, mert az óra már 12:35-öt mutatott.
Egy piros csőfarmer, kockás ing, fehér póló és tornacsuka mellett döntöttem. Hozzácsaptam még a napszemüvegem és kész. Fél 2-re kész lettem, addig még belenéztem az e-mailekbe - bár nem volt semmi - és felnéztem msn-re is. Anna online volt, de képtelen voltam írni neki. Mélázásomat a kaputelefon szakította félbe. Kihajoltam az ablakon és Márk integetett felém.
- Máris megyek. - szóltam le neki. 
Gyors fogtam a táskámat és magam mögött hagytam az üres lakást.

A rövid autóúton a kutyán kívül nem tudtam másra gondolni. Viszont kicsit paráztam Márk anyukájával való találkozástól. Zaklatottságomat a lábam folyamatos mozgása és az ujjaim tördelése mutatta ki. Ezt Márk is észrevette, de próbáltam leplezni.
- Ne izgulj. Anyu tök rendes. - nyugtatott meg.
- De akkor is. Mi van, ha nem engedi meg és meg sem kedvel? - nyöszörögtem az anyósülésen.
Márk tovább magyarázott, én meg majd szétestem az idegességtől mikor feltűnt, hogy beálltunk egy hatalmas almazöld kertesház udvarába.

~Márk~
Anyuval már lebeszéltem a dolgot teljesen, csak éppen Liz nem tud róla. Ráadásul az 1 hónapos focit is el kéne mondanom, de gőzöm nincs hogy álljak neki. Kikapcsoltam a biztonsági övet és már fél lábbal kint voltam az autóból mikor feltűnt, hogy Liz megfagyva ül az anyósülésen.
- Liz, gyere kérlek. Ott leszek melletted. - mosolyogtam.
Mivel nem mozdult, kénytelen voltam cselekedni. Átmentem a kocsi túloldalára, kikapcsoltam az övet, és kihúztam az autóból. A vállánál fogva toltam be a házba, ahol találkoztunk anyuval.
- Szia anyu! - feleltem és próbáltam Lizt felkelteni.
- Hello. - szólalt meg végül megszeppenve. - Örülök, hogy megismerhetem.
- Én is. Márk már nagyon sokat mesélt Rólad - mosolygott miközben kezet fogtak. - Nagyon aranyos kutyád van mellesleg, büszke lehetsz Rá.
- Figyelj fiam, kaja a hűtőben, ha éhesek vagytok, a többit pedig oszd meg Lizzel kérlek. És légyszi etesd meg Sam-et is. Jó szórakozást. Sziasztok! - felelte, majd kilépett a bejárati ajtól.
- Akkor gyors adok kaját Sam-nek, utána beszélünk. - válaszoltam Liznek, aki hüledezve nézett utánam.

2012. augusztus 15., szerda

10. fejezet - Raven, Anna, Márk....Na még valaki??!!

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, bár idő ügyileg kicsit megcsúszva, de remélem tetszeni fog! Mint a fejezet címéből is kiderül, ebben a fejezetben több szemszög is lesz....remélem ezek is ugyanúgy tetszenek, de ha nem jók vagy ha mégis, kérlek írjátok meg kommentbe. A pipákkal se spóroljatok.
Valamint köszönöm a 2000+ látogatottságot!! Elképesztőek vagytok!!
Puszi: B.






~Anna~
Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen helyzetbe is kerülhetek. Liz esetében teljesen más érzés öntött el. Úgy éreztem, hogy benne egy olyan embert ismertem meg, aki jogosan viselhetné az "örök barát" jelzőt. Vele tényleg más volt minden. De igazán.....minden! Jó, most nem kell semmilyen leszbikális dologra gondolni!
A csajos esték, a kirándulások, nyaralások, az órákon át tartó beszélgetéseink. Amikor nem kellett befejeznem a mondandómat, mert már az elején tudta mire gondolok. Nem kellett egy szót sem szólnunk a másikhoz, mégis mindig tudtuk egymás gondolatait. Olyanok voltunk, mint az ikrek. Az együtt töltött fél év teljes mértékben megváltoztatott. Találkozásunkig egy tök átlag, kedvetlen és savanyú csaj voltam. Aztán jött ez a hatalmas változás, ami mindkettőnket megváltoztatott. A folytonos röhögés nem havi rendszerességgel jött, mint a Mikulás, hanem az egész napunk erről szólt. A tanárok is már csak erről ismertek fel minket.
Tudom, hogy részben az én hibám is az, ami történt. Nem szabadott volna hirtelen üvöltenem és kiabálnom vele. Meghallgathattam volna legalább az ő verzióját is. de akár az én fejemmel is végiggondolhattam volna a következőket: az igaz, hogy elég silány eredményt értünk el félévkor, ami az utolsó helyre sem elég. És ismertem az anyját is, sőt a reakcióját is. De azt, hogy Liz engem csak ugródeszkaként használt volna bármihez is - képtelenség! Olyan titkokat meséltünk el egymásnak, hogy ha engem kihasznált volna, nem mondott el volna el megtörtént eseményeket mint amikor majdnem megölte magát. A mai napig cseng a fülembe az az egy mondat, amit mondott:
"Akkora késztetést éreztem arra, hogy csináljak valamit, ami megszünteti minden lelki fájdalmamat. És akkor megtettem!"
Az eszem és a szívem azt diktálja, hogy beszéljem meg vele a történteket. De hogy fog reagálni? Szóba áll még velem egyáltalán? Talán jobb ha a szünidőt megvárom és lesz ideje mindkettőnknek teljesen megemészteni ezeket.
Talán majd egyszer megtörténik a nagy újratalálkozás.....

~Liz~
Két hét múlva vége a sulinak, ami a felszabadultság legszebb mámorával önt el, mert így a nyarat gondolkodással és sok pihenéssel tölthetem el. Újra átforgathatom az eseményeket az agyamon, főleg ami Annához köthetők. Fontos lenne, hogy újra megbeszélhessem vele a történteket, mert erős bennem a gyanakvás, hogy nem az igazat tudja.
Márkkal már több mint 2 hónapja ismerjük egymást. Szebbnél szebb napokkal lep meg, ami feledteti velem a rossz élményeket az életben. Nem történt semmi egetrengető esemény kettőnkkel, amit nem is bánok - még - mert azt érzem, hogy egy nagyon jó barátot fedeztem fel a személyében. És soha nem akarom elveszíteni ezt a barátot.

~Márk~
Lizzel  való "kapcsolatom" a 2 hónap alatt olyan szintre lépett, mint még lánnyal soha.
Bekapcsoltam a laptopom, hogy egy kicsit lekössem a figyelmem és megnézni Liz fent van-e msn-en. Sajna nincs. Együtt töltjük a mindennapokat, ami rohadt jó. Sosem hittem a fiú-lány barátságban, hiszen egy idő után az egyik fél tuti többet érez. Ki sem bírnám, ha egy napig nem láthatnám. Gondolatmenetemet a laptop pittyegése szakította félbe. Az edzőtől jött egy e-mail:


      
Kigúvadt szemekkel meredek a képernyőre, hátha ez csak valami vicc! De nem! Nem panaszkodok, mert jól megy a foci és szeretem. Egész életemben ilyen lehetőség után kapkodtam volna. De most, hogy megismertem Lizt, ez egy kicsit háttérbe szorult. Hogy fogok kibírni nélküle egy teljes hónapot?
Hogyan mondom el neki az egészet? Milyen reakciót vált majd ki belőle? Ezen kérdések záporoztak a fejemben....egy biztos: Négy nap múlva utazok!

~Liz~
Még aznap este.....
Holnap délután találkozok Márk anyukájával kutyaügyben. Enyhén...mi?! Ez nem igaz. Baromira izgatott vagyok, bár tartok is tőle. Az anyukája nem ismer, csak Márktól hallott rólam. Miért kéne egy idegen kutyájáról gondoskodnia? Beültem a gép elé és azt a képet bámultam, amit Márk küldött át a kutyusról. Izgatottságomat egy gyorsüzenet szakította félbe Raventől:
Raven: Szia Hugi! Végre valahára megtaláltalak. Miújság ott délebbre?
Liz: Sziaaaa :D  Semmi, de fő a változatosság. Próbálok a mindennapok hőse lenni és nem foglalkozni olyannal, ami szar nekem. Öcsi megvan, hál'isten beilleszkedett. Anyuék....őőő....azt meg úgyis tudod. Na, és veled mivan? Suli? Anglia? London? Úgy kimennék hozzád egy időre. Elszakadni az itteni dolgoktól, amik amúgy sem alakulnak valami fényesen.
R: figyelj...mi tart vissza? Úgyis mindjárt itt a nyár, szünet...anyuékat lerendezem én, és eltöltünk pár hetet csak ketten. Annyira jó lenne látni. Nagyon hiányzol ám! Hacsak.....
L: Hacsak, mi Raven?
R: Hacsak nincs valaki, aki miatt nem akarod egy időre otthagyni Magyarországot.
L: Igazából.....nem...nincs!
R: Liz!
L: Mi az?
R: Miért nem osztod meg velem? Tudod, hogy bennem megbízhatsz, sőt lehet tanácsot is tudok adni.

Röviden elmeséltem neki mindent Márkról, majdnem csókunkról és az együtt töltött napokról. 
Lehetőségek tárháza nyílt meg előttem, ha Ravenhez utazhatnék a szünetben. Annával való kapcsolatomat is átgondolhatnám, de Márkkal való helyzetem kiötlésére is lenne időm. Őt ugyanis halványlila gőzöm nincs hová tegyem. Nekem egy kapcsolat még túlságosan korai, viszont elszalasztani sem akarom. Majd meglátom a következő 1 hónap hogyan alakul kettőnk számára.

R: Ez minden Hugi?
L: Mi az, hogy ez minden? Ennyi nem elég? Nekem ez még bőven sok is. Persze te könnyen beszélsz, aki már 15-20 pasin túl van. De nekem ez még baromira új, tudod.
R: Jólvan, jólvan. Csak poén volt.
L: Poénnak is elég szar..na mindegy.
R: Lényeg a lényeg...amit biztos tanácsolhatok, hogy tegyél mindent úgy ahogy neked jól esik és légy önmagad.
L: Ez oké. Amúgy még a legjobbat elfelejtettem közölni....
25 perc múlva....
R: Liz....Mondd már, ne csigáááázz....
L: Az első randin kaptam tőle egy kutyát. *wíííííí*
R: Egy....egy kutyát?? Liz, ez csodálatos! Annyira örülök neki. Mit szóltak anyáék?
L: Ugyan, semmit. Nem is tudják. Olyannyira lefoglalja őket a munka, hogy azt se vennék észre ha eltűnnék. Mellesleg Márk felajánlotta, hogy nála lehet. Holnap délután beszélem meg az anyukájával részletesen.
R: Kezd egyre szimpatikusabbá válni a gyerek. De azért vigyázz! Figyelj Liz, nekem most mennem kell, holnap suli.
L: Raven, várj még.
R: Igen?
L: Örülök, hogy a nővérem vagy és hogy mindent elmondhatok neked. Szeretlek!
R: Én is. Jóéjt. Szia!
L: Jóéjt. Szia.

Kikapcsoltam a gépet, majd befeküdtem a puha ágyikómba. Kb 1 órát forgolódtam az izgalom miatt, de aztán hamar elnyomott az álom....

2012. augusztus 10., péntek

9. fejezet - Az első csók?

Hát sziasztok! Mivel csak vasárnap este érek haza, nem akarlak kétségek között vergődni Titeket, ezért itt a következő fejezet, ami remélem, hogy ismét sok pipát és komit kap.
Íme, a fejezet! ♥






"Majd Márk 2 kezét éreztem meg a vállaimon, aki az alábbi tervével állt elő:
- És mi lenne, ha mégis Tiéd lenne a kutya, csak mondjuk........"
......nálam lenne otthon a kutya? -  csillant meg valami a kék szemeiben. 
- Talán....én lennék a legboldogabb ember! De ezt nem kérhetem Tőled. Befogadod és a saját pénzeden eteted is. - lomboztam le ismét. 
Nézd, ha megbeszélem anyuval és belemegy, akkor Te is kénytelen leszel elfogadni ezt a feltételt. - jelentette ki.
- De akkor sem kérhetem, értesd meg légyszíves. - próbáltam elmagyarázni a szituációt.
- És ha....hárman megbeszéljük otthon, megnyugodnál? - tette fel az újabb kérdést. 
- Csak akkor ha magam győződöm meg arról, hogy tényleg nem okozna-e problémát. - jelentettem ki határozottan.
- Igenis főnök. - megértette az instrukcióimat, majd hangosan felnevetett.
Olyan édes a mosolya, hogy egyszerűen nem tudok ellenállni neki. Ha megpillantom olyan emberfeletti érzés fog el, hogy csak ketten vagyunk, nincsen semmi gondom és nem létezik senki más ezen a világon.
~~~~~
Kint már kezdett sötétedni, szóval az ígéretét legközelebb bevasalom rajta. Lassan készülődtünk hazafelé. Bezártunk magunk után mindent és beszálltunk az autóba. Még mielőtt elindultunk volna megköszöntem ezt a csodálatos estét.
- Már, baromira hálás vagyok, hogy megszervezted ezt nekem. Szavakban nem tudom magam kifejezni, hogy milyen boldog vagyok most. - közöltem mosolyogva.
- Örülök annak, hogy boldoggá tudtalak tenni, ez lett volna a célom. - jelentette ki, majd bepöccintette a motort. 
Fél óra kocsikázás után megáll egy fagyizó mellett és gyors kipattan. Öt perc múlva visszatér kettő tölcsér banán-vanília fagyival. 
- Köszönöm. De miért kapom? - kérdeztem.
- Csak úgy. Azt gondolom, hogy megbízhatok benned és talán ez az érzés kölcsönös.- pillantott rám féloldalasan. 
- Hát...ennek örülök. Mégegyszer köszönöm. Akkor ez amolyan "megbízokbennedfagyi"?
- Mondhatni igen. - vigyorgott rám.
Elindultunk egy ottani parkba, majd egymással szemben ültünk le, míg meg nem ettük a fagyit. Beszélgetést kezdeményezett, aminek örültem, mert számomra kínossá vált a fennálló csend. Örültem annak, hogy nem azok a tipikus "első randis kérdések" hangzottak el, hanem tudni akart olyan dolgokat, amit nem a kedvenc szín/film stb.-ből von le. Igaz, a vége felé felmerült a "van barátod" kérdés is, amire nem szívesen válaszoltam. Sőt, ilyen volt az "első csók" kérdés is, amivel "enyhén" beégtem, ugyanis lassan 16 évesen még barátom sem volt.
Reméltem, hogy ezzel nem tettem magam nevetség tárgyává. De szerintem még nem maradtam le semmiről. Mivel már full sötét volt, sőt arcunkat is csak az utca fényei világították meg, elindultunk az autó felé. A fagyim még félig megvolt, és hát hirtelen ötlettől vezérelve az arcára nyomtam a gombócot, ha már nem tudtam megnézni a menhely környékét, amit megígért. Reméltem poénnak veszi fel, mivel eleve olyannak ismertem meg, aki nem húzza fel magát az ilyesmiken. Mire észbe kaptam hozzám akart simulni, mondván, hogy ne csak ő élvezhesse ezeket a kellemes pillanatokat, hanem én is. Teljes erőmből futni kezdtem, de hát kezdettől fogva rossz ötletnek bizonyult, hiszen focizik (a vérében van a futás). Húsz méteren belül beért, elkapta a derekam hátulról és velem együtt pörgött. A nevetés átváltott ámuldozásba, ugyanis a jéghideg és olvadt fagyit éreztem végigfolyni a hátamon. Hál'isten annyira be nem folyt, így simán megtörölte a hátam. Az egész arca tiszta banán-vanília volt, én meg már a hasamon fetrengtem a röhögéstől. 
- Mi az? - kérdezte meglepetten.
- Semmi....csak tiszta fagyi a képed. - próbáltam röhögés nélkül végigmondani.
A zsebemből elővettem egy pzs-t és megtisztítottam az arcát. Közelebb léptem, majd ujjaim közé fogtam az arcát. Egyre közeledvén késztetést éreztem rá, hogy megcsókolhassam. Mintha olvasni tudott volna a gondolataimban, ajkai vészesen közeledtek az enyéim felé. Pár pillanaton belül éreztem ahogy lehelete végigtáncol az arcomon. Elfogott a kétségbe esés, hogy jó ötlet-e máris odavetnem magam elé. A szívem helyett az eszem diktált és pár milliméter híján eltoltam magamtól. Nem akartam csak egy újabb trófea lenni a gyűjteményében.
Félénken néztem rá, rettegve attól mit reagál. Nem szólt semmit, így végül én nyitottam szólásra a számat:
- Ne haragudj, de nekem ez még túlságosan korai. - próbáltam menteni a menthetőt.
- Persze, semmi gond. Igazad van. Nem jó ötlet elkapkodni. - adott rá egy gyors választ.
- Őőő...azt hiszem nekem lassan haza kéne mennem. - váltottam gyorsan.
- Rendben. Szállj be. - felelte.
Valamiért mégis éreztem a feszültséget kettőnk között.
- Haragszol? - tudakoltam, remélve, hogy őszinte választ kapok.
- Dehogyis. Teljesen igazad van. - kezét a térdemre tette - nem lett volna túlságosan jó ötlet. - adott választ.
- Oké.

Beállt a parkolóba, leállította a motort és felém fordult. 
- Ne emészd magad, sőt te tetted jól. 
Majd miután jobban megismerjük egymást, eldöntjük hogyan tovább. - közölte.
Ez komoly? Ennyire egyszerű lenne? Tuti, hogy nem. Azt hiszem ezzel lesznek még problémák.
- Köszönöm a mai napot. Eszméletlen jól éreztem magam. A kutya dolgot megbeszéljük később. - küldtem felé egy mosolyt és adtam egy gyors puszit az arcára. 
Kárpótolva őt a parkban történtekért. 
- Mégegyszer köszönök mindent. Jóéjt.
- Jóéjt Liz.

/Márk/
Mielőtt elindultam volna Lizhez, már akkor maratont futottak a pillangók a gyomromban. Nem tudom kifejteni ezt az érzést, mert még csak 2-3 hete ismerjük egymást. Mégis olyan mintha egész életemben mellettem lett volna. Olyan földöntúli érzés kerít hatalmába, amit szavakkal nem lehet kifejezni. 
Sokat számított az is, hogy a meglepetésem mérföldekkel többet jelentett egy drága karkötőnél vagy egy fülbevalónál - neki is és nekem is!
Így ajánlottam fel neki, hogy elhelyezheti nálam a kutyát, csak tudjunk megegyezni.
A fagyis eset teljesen más irányba terelte a nézeteinket. Amikor egyre közelebb kerültünk egymáshoz, már nem tudtam uralkodni magamon. Mázlimra és pechemre Liz "józanul" tudott gondolkodni, és időben szólalt meg. Elindultunk hazafelé, mert már sötét is volt, ráadásul már Liz is siettette a dolgot.
Hazafuvaroztam, majd egy arcra puszi kíséretében megbeszéltük a korábban történteket és kiszállt.

/Liz/
Reménykedve lépdeltem hazafelé, mondván, hogy még nincs otthon senki. Fáradtan, de mégis levakarhatatlan mosollyal az arcomon léptem át a lakás küszöbét. Örömmel konstatáltam, hogy tök üres a lakás. Az öcsém nyilván valami haverjánál alszik (legalább neki vannak barátai) - majd egy könnycsepp szaladt végig az addig a percig boldog arcomon. Bementem a szobámba, és elterültem az ágyamon. Az agyam folyamatosan csak pörög, pörög és pörög. Egyfolytában kattog a múltbéli eseményeken - mi lett volna ha, vagy ha valamit máshogy csinálok - és itt nem Márkkal való kapcsolatomra, hanem Annával befejezett csúfos barátságomra gondolok. Képtelen voltam kikapcsolni az agyam, sehogy sem találtam rá az OFF gombra. Így a rég bevált módszerhez folyamodtam: zenét tettem a fülembe, ami ha nem is végleg, de kis időre már tájakra repített.

2012. augusztus 9., csütörtök

Az oldal első díja!

Az oldal megkapta az első díját Bonie-tól, akinek nagyon köszönöm!


 

1. 11 dolgot kell mondanom magamról
2. A jelölő minden kérdésére válaszolnom szükséges
3. 11.kérdést kell feltennem a jelölteknek
4. A díjat tovább adni három embernek, és linkelni a blogjukat.

1. Mindig, mindenhol zenét hallgatok
2. Utálom a nyarat
3. Néha éberen is álmodom
4. Van 2 kutyám, akiket imádok ♥
5. A blog történetének 60%-a valós
6. Imádom a Vámpírnaplókat
7. Szeretek a fűben feküdni és nézni a csillagokat
8. Nem szeretek vitatkozni, veszekedni /velem nem éri meg/
9. Voltam Franciaországban és Angliában
10. Imádom az SZJG-t  ♥
11. Szeretnék külföldön élni & dolgozni.

Kérdések:
1. Sokat foglalkozol írással?
Kb. ezévtől kezdtem aktívan gondolkodni a dolgon, hogy foglalkozzam az írással, és amint időm engedi szeretek kikapcsolni és írni. Tehát mondhatjuk, hogy szinte minden nap.
2. Mi szeretnél legszívesebben csinálni ebben a pillanatban?
Ebben a pillanatban? Angliában sétálni.
3. Milyen zenéket szeretsz?(stílus)
Leginkább pop, de meghallgatok mindent.
4. Mi a kedvenc színed?
Alapvetően a kék, de kedvenc még a lila, sárga és a lazac.
5. Van kedvenc Disney-meséd, ha igen mi az?
Indul a risza - jókat röhögök rajtuk.
6. Mit jelent számodra az írás?
Kikapcsolódást, egy olyan világba, ami nem valós, de én mégis annak érzem.
7. Ha látnál hullócsillagot mit kívánnál?
Érjem el azokat a célokat, amiket kitűztem.
8. Van kedvenc könyved esetleg blog, amit szívesen olvasol?
Imádok olvasni, mind könyvet, mind blogot....sok kedvenc van....:)
9. Van olyan szöveg, ami inspirál?
Amikor mások által írt könyvet vagy blogot olvasok, akkor érzek inspirációt.
10. Milyen nyelven szeretnél megtanulni beszélni?
Pár éve még a németet és az angolt mondtam volna, de, hogy most mindkettőből van nyelvvizsga, most talán a ......... olaszt vagy valami skandináv nyelvet mondanék.
11. Ha három dolgot magaddal vihetnél egy lakatlan szigetre, mik lennének azok?
Egy rakás könyv, laptop, kávé. 

Kérdések a jelölteknek:
1. Honnan jött a blog ötlete?
2. Mi szeretnél legszívesebben csinálni ebben a pillanatban?
3. Milyen zenéket szeretsz?(stílus)
4. Mi a kedvenc színed?
5. Kedvenc film/filmek?
6. Mit jelent számodra az írás?
7. Ha látnál hullócsillagot mit kívánnál?
8. Van kedvenc könyved esetleg blog, amit szívesen olvasol?:)
9. Van olyan szöveg, ami inspirál?
10. Milyen nyelven szeretnél megtanulni beszélni?
11. Ha három dolgot magaddal vihetnél egy lakatlan szigetre, mik lennének azok?

És....akiknek küldöm:

2012. augusztus 6., hétfő

8. fejezet - Ez most komoly?




Meghoztam a következő fejezetet. Remélem tetszeni fog és megdobtok pár kommenttel. ♥♥♥♥♥


"Levette a kendőt, majd megláttam nem is egy, hanem több,  mint 10 különböző kutyakölyköt.”
Egyszerűen leesett az állam, és rögtön hazavittem volna az összeset. Egy külső szemlélő biztosan baromnak vagy bolondnak tartott volna, de akkor még nem ismert és nem tudja mivan a háttérben.  
- Te….mi….hogy? – nyökögtem össze-vissza. Azt se tudtam hirtelenjében, hogy a nyakába ugorjak vagy pofozzam fel magam, hogy észhez térjek.
Amikor újra visszataláltam a Föld nevű bolygóra, össze tudtam kanalazni egy épkézláb mondatot.
- Hogy hoztad össze? Honnan vannak a kiskutyák? És hogy tudtunk bejönni kulcs nélkül, hogy egy lélek sincs itt? - zúdítottam rá a kérdéshegyeket.
- Ez egy menhely. Egyik haverom apja a tulaj és szívesség alapon rendeztem le. A kiskutyák 5 hete születtek....és arra gondoltam, hogy remek ötlet lehet egy első randihoz. - fejezte be mondandóját és próbáltam feldolgozni a hallottakat.
Miközben a kutyusokat simogattam és játszottam velük, félve pillantottam fel Márkra, aki a hátam mögött térdelt. 
- Első randi??? - kérdeztem a meglepődöttségemet leplezve. 
- Miért, nem az? - állapította meg a dolgokat mosolyogva.
- Nem tudom....talán....igen. - fordultam a kutyák felé, hogy ne lássa rákvörös arcomat.
Beállt a kínos csend, de köztünk nem éppen a "kínos" jelzőt használnám. Rátette tenyerét a hátamra, majd a következő mondat hagyta el a száját:
- Van egy meglepetésem a számodra!
Felhúzott szemöldökkel néztem a nyugodtságot rejtő szemeket:
- Mi lehet ennél nagyobb meglepetés még mára? - kérdeztem vissza.
- Melyik kutya tetszik? - állított választás elé.
- Hát....igazából nem tudom, az összes nagyon aranyos, nem tudok választani. Talán....ő.....mert olyan, mint egy plüssmaci.
Felvettem, és már a karjaimban szunyókált.
- Akkor nincs más hátra, mint gratulálnom az újdonsült gazdinak. - nyújtott kezet önfeledten.
Hirtelen az arcomra fagyott a mosoly. Kimondhatatlanul örültem volna egy kutyának, tényleg. De tekintettel arra, hogy összevesztem anyámmal, lakásban lakunk és apám utálja az összes négylábút....nem ezt tartom a legjobb ötletnek. Felemésztett a tudat, hogy ezt miként fogom közölni Márkkal, aki ennyit vesződött a megszervezéssel. Annyira lelkes, és aranyos, hogy nincs szívem azt közölni vele, hogy mégse. Kb 10 perc szótlanság után elmondtam neki a fennálló helyzetet:
- Figyelj, nagyraértékelem, hogy megszervezted az egész randit, és látom rajtad, hogy nagyon lelkes vagy és foglalkoztat a dolog.....
Ezután mélyen a szemébe néztem és a tudatlanság halvány árnyait véltem felfedezni.
- De nagyon jól tudod, hogy mi a helyzet a kutyákkal és velem - és otthon összefüggésben. Ha hazavinném páros lábbal dobnának ki minket és mehetnénk a híd alá. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- És ha megpróbálnál beszélni a szüleiddel? - tett még egy utolsó kísérletet.
- Apám velejéig utálja az állatokat. Esélyem se lenne! - hullott ki a többi könnycsepp is a szememből.
Jó szorosan magamhoz öleltem a "majdnem" kutyusomat, aki közben lenyalogatta a könnycseppeket az arcomról. Majd Márk 2 kezét éreztem meg a vállaimon, aki az alábbi tervével állt elő:
- És mi lenne, ha mégis Tiéd lenne a kutya, csak mondjuk........