Meghoztam a következő fejezetet. Remélem tetszeni fog és megdobtok pár kommenttel. ♥♥♥♥♥
"Levette a kendőt, majd megláttam nem is egy, hanem több, mint 10 különböző kutyakölyköt.”
Egyszerűen leesett az állam, és rögtön hazavittem volna az összeset. Egy külső szemlélő biztosan baromnak vagy bolondnak tartott volna, de akkor még nem ismert és nem tudja mivan a háttérben.
- Te….mi….hogy? – nyökögtem össze-vissza. Azt se tudtam hirtelenjében, hogy a nyakába ugorjak vagy pofozzam fel magam, hogy észhez térjek.
Amikor újra visszataláltam a Föld nevű bolygóra, össze tudtam kanalazni egy épkézláb mondatot.
- Hogy hoztad össze? Honnan vannak a kiskutyák? És hogy tudtunk bejönni kulcs nélkül, hogy egy lélek sincs itt? - zúdítottam rá a kérdéshegyeket.
- Ez egy menhely. Egyik haverom apja a tulaj és szívesség alapon rendeztem le. A kiskutyák 5 hete születtek....és arra gondoltam, hogy remek ötlet lehet egy első randihoz. - fejezte be mondandóját és próbáltam feldolgozni a hallottakat.
Miközben a kutyusokat simogattam és játszottam velük, félve pillantottam fel Márkra, aki a hátam mögött térdelt.
- Első randi??? - kérdeztem a meglepődöttségemet leplezve.
- Miért, nem az? - állapította meg a dolgokat mosolyogva.
- Nem tudom....talán....igen. - fordultam a kutyák felé, hogy ne lássa rákvörös arcomat.
Beállt a kínos csend, de köztünk nem éppen a "kínos" jelzőt használnám. Rátette tenyerét a hátamra, majd a következő mondat hagyta el a száját:
- Van egy meglepetésem a számodra!
Felhúzott szemöldökkel néztem a nyugodtságot rejtő szemeket:
- Mi lehet ennél nagyobb meglepetés még mára? - kérdeztem vissza.
- Melyik kutya tetszik? - állított választás elé.
- Hát....igazából nem tudom, az összes nagyon aranyos, nem tudok választani. Talán....ő.....mert olyan, mint egy plüssmaci.
Felvettem, és már a karjaimban szunyókált.
- Akkor nincs más hátra, mint gratulálnom az újdonsült gazdinak. - nyújtott kezet önfeledten.
Hirtelen az arcomra fagyott a mosoly. Kimondhatatlanul örültem volna egy kutyának, tényleg. De tekintettel arra, hogy összevesztem anyámmal, lakásban lakunk és apám utálja az összes négylábút....nem ezt tartom a legjobb ötletnek. Felemésztett a tudat, hogy ezt miként fogom közölni Márkkal, aki ennyit vesződött a megszervezéssel. Annyira lelkes, és aranyos, hogy nincs szívem azt közölni vele, hogy mégse. Kb 10 perc szótlanság után elmondtam neki a fennálló helyzetet:
- Figyelj, nagyraértékelem, hogy megszervezted az egész randit, és látom rajtad, hogy nagyon lelkes vagy és foglalkoztat a dolog.....
Ezután mélyen a szemébe néztem és a tudatlanság halvány árnyait véltem felfedezni.
- De nagyon jól tudod, hogy mi a helyzet a kutyákkal és velem - és otthon összefüggésben. Ha hazavinném páros lábbal dobnának ki minket és mehetnénk a híd alá. - folyt le egy könnycsepp az arcomon.
- És ha megpróbálnál beszélni a szüleiddel? - tett még egy utolsó kísérletet.
- Apám velejéig utálja az állatokat. Esélyem se lenne! - hullott ki a többi könnycsepp is a szememből.
Jó szorosan magamhoz öleltem a "majdnem" kutyusomat, aki közben lenyalogatta a könnycseppeket az arcomról. Majd Márk 2 kezét éreztem meg a vállaimon, aki az alábbi tervével állt elő:
- És mi lenne, ha mégis Tiéd lenne a kutya, csak mondjuk........
csakmondjuk mi? :oo egyszer tényleg megverlek, hogy MINDIG a legizgalmasabb résznél hagyod abba.. xdd ahw amúgy Márk olyan cuki, hogy belehalook. :3 :$♥ kár hogy Liz szülei ilyen szigorúak.. :/ nagyon várom a következőt, szóval siess! :D ♥
VálaszTörlésSietek. Egy kis reális időt hagyok gondolkodni....tényleg jókat röhögök azokon, amiket írsz. Elképesztő, hogy ezt tudom kiváltani belőled :)
VálaszTörlésU.I. Nagyraértékelem, hogy veszed a fáradtságot és mindegyik bejegyzéshez írsz. Próbálom tartani az ütemet a blogodnál és folyamatosan kommentelni.
Puszi :)