Hello!
Elnézést szeretnék kérni, hogy nem jött a fejezet péntek este, de közbejött 1-2 dolog. De remélem kárpótolni fog benneteket ez a bejegyzés.
Elnézést szeretnék kérni, hogy nem jött a fejezet péntek este, de közbejött 1-2 dolog. De remélem kárpótolni fog benneteket ez a bejegyzés.
Kaptam egy kedves kommentet, mégpedig Anett-től, ami hihetetlen és elmondhatatlanul jól esett. Emellett hosszabb fejezetért is szólt hozzám, amit remélem most teljesíteni fogok Neki :D
Hát.....más mondanivalóm nem lenne, kellemes olvasást, és várom a negatív/pozitív kritikákat! :)
B.
- Ki volt az? - kérdezi anyu a kanapén ülve.
- Nem tudom, keresett valakit, de rossz helyre kopogott. - hazudtam, amibe szinte már-már profi voltam, de Ravent nem tudtam átverni, ő mindent leolvasott rólam.
Közben apu kiment, mert csengett a telefonja, ellenben engem meg majdnem megevett a kíváncsiság, hogy mi lehet az újabb levélben.
Míg anyu az öcsémmel volt elfoglalva, addig Raven rákérdezett a legvalószínűbb dologra:
- Még egy levél?
- Kár hazudnom?
- Igen. Megérzés!
- Még szerencse! - fejeztem be és meglöktem a vállát, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
Nem sokkal később apu jött énekelve, ami enyhén volt borzasztónak mondható, kezében egy tortával. A tortán egy gyerekkori képem és egy tavaly nyáron készült képem volt. Nagyon tetszett. Elfújtam a gyertyákat és kívántam. Anyuék bejelentették, hogy vissza kell menniük dolgozni.
- Biztos nem baj? - kérdezték aggódva, mintha eddig nagyon számított volna, hogy mit akarok.
- Dehogyis, menjetek csak.
Adtak két puszit, összeszedték a holmijaikat és már nem voltak a lakásban.
Anyuék távozása után Raven lepasszolta öcsik az egyik barátjánál valami szülinapi zsúr miatt. Én szinte tank módjára rontottam be a szobámba és zártam magamra az ajtót. A virágot betettem egy vázába. Kinyitottam a borítékot, de közben a kezem úgy remegett, mint valami idegbetegé. Na, lássuk mit talált ki.
"Este 8-kor a végállomáson találkozunk!"
Ennyi? Óh, nem.....mellékelve egy térkép, ami különböző helyeket jelöl, amerre feltétlen mennem kell.
- Megnézhetem? - mutatott rájuk.
- Persze. - odaadtam neki, majd leültem az ágyra.
Az arckifejezéséből szinte nem tudtam leolvasni semmit, így addig kellett várnom míg meg nem szólalt.
- Hááát..... - megnyújtotta a végét, ami nem tudom, hogy jót jelent vagy rosszat.
- Hát...mi? - sürgettem meg már, néha elképesztő nyugdíjas tempóban bírja az életét élni.
- Nem szoktam nyálas körmondatokban beszélni vagy ezekhez hasonló, de ez a gyerek ezek szerint - mutatott a levelekre meg a virágra - nem csak megdönteni akar.
Nem értettem pontosan Raven ezzel a kijelentésével mire akar kilyukadni vagy hova, vagy ez most kire nézve mit jelent.
- Ne haragudj, hogy akadékoskodok, de elmondanád ezt úgy is, hogy én is fel tudjam fogni? - vártam egyértelmű válaszára, ami talán kisegít a sötétségből a világosságba.
Remélem ezzel nem azt akarta tanácsolni, hogy felejtsek el mindent és rohanva ugorjak a nyakába, mintha mi sem történt volna. Ahhoz egy hangyányival többet kell tepernie, hogy újra visszanyerje a bizalmamat, mert a történtek után nem fogom csak úgy osztogatni. Számomra a bizalom mindig is fontos volt, akár barátságról, akár kapcsolatról beszélünk. Ha már valaki ezt eljátssza, nagyon nehéz visszaszerezni. Visszavezethető ez arra is, hogy túl sok ember bántott meg és szúrt hátba. Így hát jogosan vetődik fel bennem a kérdés: Hogyan bízhatnék meg benne újra? Milyen lesz az egész hozzáállásunk a helyzethez és egymáshoz?
Miközben e rövid eszmefuttatást kreáltam meg a fejemben Raven már nagyban kiselőadást tart arról, amit kábé 2 mondatban is le tudna zavarni.
- Látom nem figyeltél rám, ezért összegzem.
- Azt nagyon megköszönném.
- Menj el este, hallgasd meg és tudni fogod mit kell tenned.
- És honnan fogom tudni? - tépelődtem, miközben már földhöz tudtam volna verni magam.
- Tudni fogod! - megveregette a vállam, megölelt és magamra hagyott a gondolataimmal.
- Na...köszi szépen - morogtam az ajtónak.
Mégis honnan kellene tudnom? Mi vagyok én, gondolatolvasó?
Igazából nem is értem magam, minek izgulok?
Nem én baszta el az esélyeimet. Nekem csak annyi dolgom van, hogy odamegyek és meghallgatom. Ennyi! Aztán vagy dűlőre jutunk vagy nem. Több lehetséges variáció úgy sincs.
Meguntam az elméletgyártást, szóval befejeltem magam az ágyba, ahol leginkább ordítani lett volna kedvem. Húsz perc után csak nem elaludtam, mikor a telefon pittyegni kezdett. SMS, méghozzá Petitől:
"Szia. Remélem nem zavarok, nincs kedved sétálni egy kicsit? Puszi X"
Óriási! Hazudjak neki? Nem akarok és nem is tudok. Azt meg mégsem mondhatom, hogy bocsi, de most egy másik fiúval találkozok. Így kerülhet az ember csöbörből vödörbe.
Az óra fél 5-öt mutatott, ami azt jelenti, hogy van még 3 órám. Úgy döntöttem találkozok Petivel, hátha egy kicsit megnyugszok, mielőtt találkozok Márkkal. Így gyorsan vissza is írtam:
"Szia. Dehogy zavarsz. Fél óra múlva a kávézó előtt, jó? xoxo"
Nem is kellett még leülnöm se, már megerősítette a kérdésem:
"Rendben. Fél óra múlva. Puszi x"
Rendbe szedtem a ruhámat, a hajamat, parfümöt fújtam a nyakamra, fogtam a cuccaimat beleszórtam a táskába és itt sem voltam.
