23. fejezet - Változnak az idők

Jó Estét! Meg is érkeztem egy újabb fejezettel, bocsánat a csúszásért, de nagyon sok dolog összejött a hétvégén. Nem is ragoznám tovább a szót, minden kedves idetévedőnek kellemes olvasást kívánok!

- Gyönyörűen gitározol.

Válasz nem érkezett, csak visszatette a tokba, majd felállt. Ekkor nézett rám először.

- Köszönöm. Amúgy, hogy kerülsz ide? - vont kérdőre, mintha a történtek után még neki kellene dühösnek lennie.

- Öhm..kopogtam, csengettem, de senki nem nyitott ajtót, így hát benyitottam.

- A holmidért jöttél?

- Azért is.

- És még miért?

- Miattad is. Márk, beszélnünk kell. - emeltem fel a hangom.

- Minek: Hogy még jobban megalázz? Hidd el, bőven elég volt egyszer is.

Itt aztán véglegesen betelt a pohár. Ezek után még neki áll feljebb? Megbánom, amit most fogok tenni? Lehet, de most már finoman kifejezve is elküldöm melegebb éghajlatra. Félretéve mindent jöttem ide, hogy megbeszéljünk mindent és túllépjünk ezen. Nem! A kiskirálynak a büszkesége most fontosabb. Rendben. Ha te így, akkor én is.

- Még te bunkózol és viselkedsz így? - mutattam végig rajta. - Aki így elhordott gyakorlatilag mindennek? Idejövök, hogy megbeszéljük és neked áll feljebb? Tudod mit? Én innentől fogva egy másodpercet sem vagyok hajlandó veled vagy a közeledben tölteni. Hol vannak a cuccaim?

- A szobámba.

Beviharoztam a szobájába, felkaptam az ágya mellől a cuccaimat és gyors léptekben indultam el kifelé, hogy minél hamarabb elhagyhassam ezt a házat.

Faképnél hagytam Márkot és a bejárati ajtó felé siettem. 

- Várj Liz, kérlek.

- Mire?

- Sajnálom. - közölte, majd megfordultam.

Közelebb léptem, majd a szemébe néztem.

- Igen, én is. - közöltem őszintén, majd könnycseppek indultak végig szomorú arcomon.

 

~~~~~

Negyed óra után szinte lihegve értem haza. Futottam amerre csak láttam. Nem volt erőm semmin se gondolkodni. Felesleges! Mit erőlködjek én azon, hogy mi volt vagy mi nem. Az egyetlen dolog, ami rendkívül bánt, az Kata. Hogy fogok így a szemébe nézni valaha is? Sőt, mit fog gondolni rólam ezután? Hagyjuk, majd töröm a fejem ezen, ha muszáj lesz. Az óra fél 5-öt mutat. Ezek szerint van még 3 órám. A ruhám is megvolt, szóval nyugodtan el tudtam nyújtózkodni az ágyon. Ébresztő készenlétben, ha netán túlságosan is bealudnék. Meg is történt, 6:15-kor csörömpöl a telefon. Próbálok annyi erőt összekaparni még a duracell elemekből, hogy legalább felkelni tudjak. Na ezért nem szabd nekem délután aludnom. Sikeresen kikászálódtam, bár így is volt fél 7. Elővettem egy ruhát, melynek mellrésze fehér és középen cipzáras, a szoknyarészen pedig fehér alapon színes csíkok virítanak. A hajamat kifésültem és kicsit begöndörítettem és két fehér rózsát tűztem bele. Parfümöt hintettem a nyakam tájékára és a csuklóimra. Utána belebújtam egy fekete topánkába. Épp a táskámba szórtam bele a cuccaim, mikor csengetnek. Ötletem sem lehetett, hogy ki állhat az ajtó túloldalán, mivel egyedül voltam itthon.

- Megyek. - kiáltottam az ismeretlennek.

- Igen?

- Csomagot hoztam Liz James részére. - pillantott a lapra ahonnan felolvasta a nevet.

- Én vagyok.

- Itt írd alá légyszíves. - nyomott az orrom alá egy papírt.

Csomagot? Én? Furcsa, ugyanis 10 hónapja költöztünk ide, még a rokonok sem tudják. Sőt szerintem már a fonalat is elvesztették. Furdalt a kíváncsiság, de időm már nem volt.

- Oké, köszi. Szia.

- Nincs mit. Szia.

Mivel időm már jócskán fogyóban volt, így a csomagot felbontani nem tudtam. Betettem a szobámba és elindultam, mert elmúlt 7 óra.

A 20 perces út alatt nem akartam semmire sem gondolni. Ki szerettem volna teljesen tisztítani az agyam, mert akkor nem tudok 100%-ig csak Petire összpontosítani. Túl akarok lépni Márkon és esélyt adni Petinek. Nem tudom, hogy fog kettőnk között alakulni a dolog, de a lehetőséget nem szeretném elszalasztani. A zene az végig szólt a fülembe, márcsak azért is, hogy ne kattogjon az agyam. Miután sikeresen teljesítettem ezt a feladatot, csak Petire koncentráltam. A mai estét semmi sem ronthajta el. 

Épp fordultam be a kávézó utcájába, mikor a fiú sétált ki a kávézó ajtaján. Nem vett észre, csak mikor eltakartam a szemét. Bár ennek a megvalósítása sem volt éppen egyszerű, hiszen legalább egy fejjel magasabb nálam. Nem baj, megoldottam. Nehéz volt így is megtartani magam, mert minimum másfél percet vett igénybe mire kitalálta ki vagyok.

- Na ki vagyok? - kérdeztem.

- Ebben a játékban sosem voltam jó. - felelte.

Most tényleg béna vagy csak játszik?

- Na igen, ezt veszem észre. De még ma légyszíves, mert nem bírom tartani a kezeeeem. - húztam el a szó végét.

- Hát...van valaki, akit várok... - kezdte. - De neki még van 5 perce. - jelentette ki holt nyugodtan.

- Miből gondolod, hogy az utolsó percben szeret beesni?

- Liz?

- Úristen, sikerült kitalálni. Mégis ki más lenne? - vettem le a kezem a szeméről és felém fordult.

22. fejezet - I change my mind.

Szép jó napot mindenkinek! Újabb fejezettel érkezem, remélem ez is ugyanúgy elnyeri a tetszéseteket. Nagyon köszönöm az előzőhöz kapott 4 (!) kommentet, igyekszem még a mai nap folyamán válaszolni rájuk. Bal oldalt kitettem egy szavazást. Még pedig arról, hogy szeretnétek-e One Shot-ot olvasni tőlem. Ha nem lenne nagy kérés a kommentbe ezt is leírhatjátok. Lehet vélemény vagy akár a témát is megszabhatjátok.
Nos...akkor kellemes olvasást! Puszi: B.

Márk

A 4 órás edzés után fáradtan vetem bele magam a hazaútba. Ma kivételes alkalommal gyalog vagyok, ugyanis az éjjel támadt egy fura tervem, amivel kiengesztelhetném Lizt. Mivel edzés után fürödtem és nem árasztok magamból büdös szagot, így nyugodtan mertem belépni......

egy elegáns női ruha üzletbe. Igen, egy női ruha üzletbe. Mellesleg egyéb más esetben nem biztos, hogy vetemednék erre, de úgy érzem ha ezt nem lépem meg, később önkéntelenül is  sok lesz a megválaszolatlan mi lett volna ha. E téren....hát, hogy is mondjam, nem éppen kellő tapasztalattal rendelkező fiú volnék. Betértem az üzletbe, az eladónő már mosolyogva mért végig. Láttam mindenféle fajta, színű ruhát. A földig érőtől, a habos-baboson át a teljesen kivágottakig mindent. Esélyét sem láttam annak, hogy így egyhamar is szabadulni fogok, vagy hogy egyáltalán ezen az egész halmon átlátok, szóval inkább segítséget kértem. Az eladócsaj körülbelül 25 év körüli lehetett, ügyetlenségemet nem kiröhögve fordultam hozzá:

- Szia! Tudnál nekem segíteni? Már nem látok át ezen az egészen.

- Persze. El tudnád mondani mit szeretnél?

- Őő...egy ruhát szeretnék - mily meglepő egy női ruha üzletbe XD - elegáns, de nem túl kirívó.

- És méretben mekkora?

- Hát....- kezdtem el vakargatni a fejem. Nagyjából akkora lehet a mérete, mint neked.

- Rendben.

Elment, majd egy gyors kör után 3 ruhával tért vissza. Az első egy fekete pántnélküli felsőből és bézs színű szoknyából állt. A második egy gombos barna mellrész drapp cipzáros szoknya, derekán egy nagy masnival. A harmadik - ez nyerte el leginkább a tetszésemet, elegáns és csinos - fodros pezsgő színű egyberuha, szaténszalaggal és a hátán kődíszítéses pántok.

- Ezt szeretném. - szólaltam meg 15 perc erős gondolkodás után, és rámutattam az utóbbi ruhára.

- Rendben.

- Lehetne díszcsomagba tenni?

- Persze.

Kifizettem, megköszöntem a segítséget, belátván, hogy egyedül ziher nem mentem volna semmire, és kiléptem az üzletből.

Hazaérve az első utam a szobámba vezetett, ledobtam a sporttáskám, a dobozt pedig a szekrénybe süllyesztettem. Az ágyam mellett még mindig ott hevertek Liz táskái.

- Anyu! - kiáltottam el magam.

- Mi az? - kérdezett vissza aggódva.

- Nem úgy volt, hogy ma jön értük? - mutattam a táskákra.

- De. Volt is itt, de a holmiját csak később tudja elvinni.

- Oké.

- Figyelj, én most elmegyek pár ismerőssel erre-arra. 8-9 tájékán jövök, jó?

- Oké, vigyázz magadra. Szeretlek.

- Én is. Szia.

Összeszedte a cókmókját és már csak az ajtócsapódást hallottam.

Felmentem a padlásra előkeresni a nagyobb bőröndöt, amibe holnap bepakolok. Nem elég, hogy lefejeltem egy lécet, de ez a bőrönd is jól el volt rejtve. Nagynehezen megtaláltam miután szétdöntöttem a fél házat. Lefelé menet a falnak támasztva pillantottam meg a gitáromat. Rengeteg emlék kötődik ehhez a hangszerhez, meg jó sok por ami az évek alatt felhalmozódott rajta. Utoljára Tomi temetésén nyúltam hozzá. Azóta se. Fájó emlékek hada tör rám, ami egy könnycsepp formájában gördül végig az arcomon. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek mindenük megvan, tökéletes az életük. Nekem sajnos nem ez az életforma adatott meg. Nem kívánok tökéletes életet vagy több pénzt, csak boldognak lássam azokat, akik igazán fontosak a számomra.

A bőrönddel együtt a gitártokot is levittem az alsó szintre. Az utazótáskát beállítottam a sarokba, hogy ne legyen útba. Kisétáltam a teraszra és kezembe vettem a gitáromat. Pengetni kezdtem és sorra zúdultak fel az események. Játszottam ami épp eszembe jutott.

Liz

Elindultam otthonról beszélni Márkkal, ahogy délelőtt megígértem az anyukájának. Semmiféle érzés nem kavargott bennem, és ez kicsit frusztrált. Pár perc séta után szintén annál a háznál voltam ahol délelőtt.

Kopogtattam, de nem nyitott ajtót senki. Csengettem, semmi válasz. Az ajtó nyitva volt, így beléptem, hátha mégis van itthon valaki.

Beljebb mentem, majd balra fordulva beláttam a fiú szobájába, ami szintén üres volt. Kibattyogtam a teraszra, hátha esetleg Sammel van. Már látótávolságba került a kinti rész, mikor észrevettem Őt.....gitárral a kezében. A teraszajtó félig nyitva volt, így tisztán hallottam minden hangot. Az ajtónak dőlve akaratlanul is elmosolyodtam. Úgy játszott azon a gitáron, hogy elképedve bámultam. Oly tisztán és őszintén, hogy képtelen voltam elhinni azt a tényt, ami miatt összevesztünk.

Befejezte a számot és a távolba meredt. Nem tudtam volna elképzelni min gondolkodhat ennyire, mi az ami fájó emlékeket idézhet fel benne. Legszívesebben odarohannék és addig ölelném ameddig csak lehetne. De ez nem a valóság.

Mivel kibámultam magam és minden nélkül csak úgy bejöttem, végre megszólaltam:

- Gyönyörűen gitározol.

Válasz nem érkezett, csak visszatette a tokba, majd felállt. Ekkor nézett rám először.

21. fejezet - Fordul a kocka

Halihó! Egy pöttyet csúszott a fejezet, amiért előre is elnézést kérek! Remélem ezentúl sem fog alábbhagyni a kommentelőkedv, borzasztó jó olvasni a hozzászólásokat, tényleg. :)

*1óra múlva otthon*

Felettébb érdekes volt ez a beszélgetés. Igazság szerint nem tudok most mit kezdeni, de megígértem neki, hogy beszélek Márkkal. Nem volt erőm újból vitát szítani kettőnk között, de lehet, hogy megéri megpróbálni mégegyszer.
Leültem egy bögre tejeskávé társaságában a konyhaasztalhoz, majd léptek zaja törte meg az addig nyugis csendet, ami a folyosó végéről jött. Raven kibotorkált a szokásos pizsiszettjében és leült velem szembe az asztalhoz. Komótosan, mint aki jól végezte dolgát nyúlt a bögrém után és belekortyolt:
- Nem baj, hogy az az enyém? - feleltem kissé felpaprikázva.
- Csak egy korty volt, bocsi. Mész valahova? - mutatott végig az ujjával az öltözékemen.
- Már haza is értem. - vettem magamhoz egy újabb kortyot.
- Röviden és tömören....
- Hát...Márk anyjához mentem át a cuccokért, ami mellesleg ott maradt, mindegy, elmondta, hogy a fiát boldogtalannak és szomorúnak látja. Kérte beszéljek vele. Ez még nem is lenne akkora durranás, ha nem én lennék a legjobb dolog Márk életébe....és most szó szerint idéztem. - fejeztem be, Raven szemei azonnal kinyíltak utolsó mondatom hallatán.
- A legjobb dolog? - mosolygott, ami átváltott röhögésbe.
- Ne röhögj, így is szar nekem ez a z egész helyzet, és még te is nehezíted, nemhogy inkább segítenél. - szóltam hozzá összehúzott szemekkel.
- Beszélj vele, ha megígérted. Aztán vagy nyugi lesz vagy akkor úgysem kell már többet beszélnetek.
- Mit csinálsz ma? - kérdeztem.
- Összefutok pár itteni ismerőssel. Beülünk moziba meg ide-oda. Megyek is valami emberibb külsőt varázsolni magamnak. Kitartást a délutánhoz. - adott egy puszit az arcomra majd eltűnt a szobájában.
Mivel volt 2 órám a találkozóig, úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba venni valamit Beth-nek. 45 percnyi tétova bolyongás után végre megtaláltam az ideális ajándékot: egy karkötőt charmokkal és egy angol zászlót ábrázoló hátlapot az iPhone-jára. Rajong Angliáért, szóval biztosan tetszeni fog neki.
Leültem az egyik padra, hiszen volt még 1 órám. A padtól néhány méterre volt az a kávézó, ahol tegnap megismerkedtem Petivel. Meglepően furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, de kizárólag jó értelemben. Majd eldől, hogy milyen szerepet fog betölteni az életemben. Nem is kellett tovább gondolkodnom, ugyanis egy sms szakított félbe:
"Szia, Peti vagyok a kávézóból. Remélem emlékszel még rám. Most még dolgozok, este 7-ig. Nem lenne kedved utána találkozni? Puszi Xx"
Az üzenet akarva akaratlanul is mosolygásra késztetett. Mire a telefonból felnéztem már nem a padon ültem, hanem a kávézó bejárata előtt ácsorogtam. Beléptem, Peti épp egy vendéget szolgált ki, mikor meglátott. Mosollyal az arcán indult el felém, ami engem is erre késztetett:
- Szia! Hát te? Épp most írtam sms-t. - kezdte, majd a bárpulthoz invitált.
- Szia! Vásárolgattam egy barátnőmnek. Én meg épp most olvastam el. - lóbáltam meg a kezemben a telefont.
Nevetett, és közben rám nézett egy fülig érő mosollyal.
- Öhm...adhatok valamit?
- Nem, köszönöm. Nem maradok sokáig. Csak mivel itt voltam, benézek és szívesen találkoznék Veled este. - vigyorogtam, mint a tejbetök.
- Jólvan. Megfelel itt fél 8-kor? - kérdezte.
- És hová megyünk?
- Az titok! - adott egy rejtélyes választ, amit soha nem szerettem.
- Hát jó. - válaszoltam. - Nekem viszont mennem kell, szóval akkor itt leszek fél 8-ra.
- Oké, Szia.
- Szia, jó munkát.
Kiléptem a kávézóból és hazafelé vettem az irányt.

~Márk~
A 4 órás edzés után fáradtan vetem bele magam a hazaútba. Ma kivételes alkalommal gyalog vagyok, ugyanis az éjjel támadt egy fura tervem, amivel kiengesztelhetném Lizt. Mivel edzés után fürödtem és nem árasztok magamból büdös szagot, így nyugodtan mertem belépni......