12. fejezet - Van valami rajtam?

Sziasztok! Itt az újabb fejezet. A főoldal bal oldalán szavazást tettem ki, ha van időtök kattintsatok. Amúgy...Hééé emberek a kommentek hol maradnak? Kezdek így egy kicsit parázni, hogy valami nem nyerte el a tetszéseteket. Szóval......írjatooook! :D

~Liz~

Márknak kellett kituszkolnia az autóból, én ugyanis teljesen megdermedtem. Végtelenül kedves anyukája van. Márk kiment megetetni Samet, én pedig körbenéztem a hatalmas házban. 

Rengeteg kép díszelgett a nappaliban, és sok volt Márk elhunyt öccséről is. A nappaliból nyíló folyosó végén volt egy ajtó. Tudom, hogy illetlenség kutakodni, de Márk már 20 perce elment és nem találtam fel magam. Benyitottam, és egy tipikus srácszoba tárult elém. A fal bézs,és leginkább a kék szén dominál, tele poszterrel, egy nagy ággyal, íróasztallal és temérdek fényképpel. A fotók nézegetése közben, valami végtelen pittyegésbe kezdett.

Az asztalon elhelyezett laptop képernyőjére egy ablak ugrott fel. Sajnos akaratlanul is beleolvastam, de valahogy nem fogtam fel a leírtakat.

.....szerdán (június 17-én) délelőtt 10 órakor indulás Münchenbe, majd hazaérkezés július 18-án....

Körülbelül ezeket az infókat fogtam fel hirtelenjében, mikor Márk jelent meg az ajtóban. Sajnálat és szomorúság tükröződött a tekintetében, amiből egyből leszűrtem, hogy látta, olvastam az e-mailt.

A kínos csend után megszólaltam: 

- Látom elutazol. - állapítottam meg az eddig is ismert tényt.

- Liz....figyelj, én....

- Nem, sőt gondolom hatalmas lehetőség lehet számodra.- vigyorogtam erőltetetten. 

- Igen tudom. Csak ez a lehetőség kissé várhatott volna még.

Összeráncoltam a homlokom, hiszen nem tudtam pontosan mire értelmezte mindezt.

- Ezt hogy érted?

- Hát úgy, hogy végre itthon is minden rendben, anyuval is nagyon jó a kapcsolatom, Veled megismerkedtem és úgy érzem alakulófélben van valami.... - halkította le a hangját, majd rám nézett.

- Óó...őőő...értem. De akkor is, ez egy óriási dolog és remélem sikerül. - bólogattam.

- Ezzel tisztában is vagyok, de most annyira nem akarok elmenni. - hisztizett mint egy ötéves gyerek. 

- Nézd... - fordítottam magam felé...- 1 hónap. Egy lábon futva is kibírod. Én itt leszek (feltéve, ha nem költünk el...de ezt a gondolatot inkább megtartottam magamnak). Addig pedig emailen tudjuk tartani a kapcsolatot.

Be sem fejezetem a mondatot, már csak azt vettem észre, hogy megölelt. Egyszerre érintett meg testének melege és parfümjének bódító illata.

Éreztem, hogy soha nem akarom ezt a pillanatot megszakítani, de elveszíteni se. Tudtam: nekem Ő a tökéletes első pasi. Vidám, mosolygós, kedves, de mellette gyengéd, meghallgat és figyel rám. Nekem Ő kell.

~Raven~

Hihetetlenül jó érzés külföldön egyetemre járni, hiszen sokkal jobb egy más közegben is próbára tenni magam. Természetesen hiányoznak az otthoniak - hazudnék ha azt mondanám, hogy nem - de sokszor mérföldekkel jobb távol lenni anyáméktól. Persze, Lizt sajnálom a legjobban, neki nehezebb feldolgozhatóság szempontjából. Ezért is döntöttem úgy, hogy néhány hétre hazautazok az ellenséges erők leküzdése érdekében. Meghát, drágalátos húgomat is ki akarom faggatni minden mocskos részletről az új pasival kapcsolatban. Nekem valamiért nem szimpi ez a csávó. Nem akarom elüldözni Liz mellől - távol álljon tőlem - de meg kell bizonyosodnom arról, hogy nem csak egy újabb trófea. És már tudom is hogyan....

~Márk~

Szinte semelyik életemben nem gondoltam volna, hogy ez velem fog megtörténni. Ennél jobban nem is reagálhatott volna. Sőt! Talán én voltam, aki azt a szerepet játszotta, amit Liznek kellett volna. És ami talán még abszolút meglepett, hogy ő vett rá az egészre. Bár mondjuk mit is csinálhatott volna mást.

Igazság szerint, abba bele se mertem gondolni, mit fogok csinálni ha netalán tán tényleg elköltöznek. Akkor azon fogom magam öldökölni, hogy miért nem léptem.....és túl sok a miért. Amire talán választ már nem kapok. Nem tartom magam félénknek, mindig meg mertem mondani amit gondolok. Ez liz esetében kicsit komplikáltabb, mint hittem. Attól félek, sőt inkább rettegek, hogy az érzéseim miatt elveszíthetek egy nagyon jó barátot és vele együtt egy barátságot.

Mélyen legbelül sekélyesnek és nyálasnak érzem magam, de tudom, hogy nekem Ő kell! Minden megvan benne amit szeretnék. Őszinte, vidám és nem fél a problémáiról beszélni. Megért engem.

Ezek a gondolatok cikáztak bennem, míg dűlőre jutottunk a helyzettel kapcsolatban. Próbáltam vidámabb vizekre evezni:

- Szeretnék valamit megbeszélni veled a kertben. - kérdeztem.

- Ha nem kötöd be hozzá a szemem és nem hisztizel tovább, mint egy ötéves gyerek, akkor mehetünk. - felelte kerek-perec vigyorogva mintsem flegmán.

Kiérve magyarázni kezdtem a kutyája helyét. Az előbbi idegeskedést felváltotta a boldogság és az öröm kettőse.

- ...szóval a kerítés áll, már csak a házat kell összerakni és lefesteni. - fejeztem be.

Talán sokáig nézhettem, mert kezdett kicsit furcsán nézni rám.

- Őő...mi az? Van valami rajtam? - kérdezte megijedve, majd végignézett magán.