18. fejezet - Peti vagyok.....

Halihó <3 Meg is érkeztem az új fejezettel. Remélem meglepetéssel szolgálok a leírtakban. Nagyon köszönöm a 2 kommentet, borzasztóan jól esik, és nagyon örülök neki, hogy tetszik. Legalább látom, hogy van értelme csinálnom, vagyis annak a 2-3-4-5 embernek aki ténylegesen is olvassa. Szóval röviden NAGYON KÖSZÖNÖM!



~Liz~
/Vasárnap/

A szomszédok dorbézolására keltem fel. Ránéztem a tv előtt álló órára: 10:07.

- Óó...atyaisten. Csak vasárnap hagynának aludni. - jelentettem ki, ráütve egyet a falra. Legalább 40 percet forgolódtam ide-oda, de álom már nem jött a szememre. Kikeltem a puha, meleg ágyikómból, és kislattyogtam a konyhába koffein-utánpótlásért, ami állt fél deci kávéból és 3 deci tejből.

Visszakoslattam a szobámba, a hátamat a falnak támasztva ültem az ágyon. Mereven bámulva egy pontot ittam meg a kávémat és 10 perc után halk kopogást hallok:

- Gyere! - közöltem alig hallhatóan.

- Jóreggelt! Hogy aludtál? - kérdezte.

- Az éjjel jól, de a szomszédok délelőtt működésbe léptek és hát felébredtem. - feleltem szárazon. - És te?

- Jól, de nem erre kerestem a választ, Liz. - nézett a szemembe Raven. - Mi volt ez az egész feszültség köztetek az éjjel? - kérdezte, közbe leült a székemre.

Röviden elmeséltem a történetet, a teamécsesektől kezdve a pofonig mindent.

- És hogy reagált? - tette fel egy újabb kérdést, mintha valami mesét mondanék neki.

- Egész este jöttek az sms-ek, a hívások minden....majd 10 után kaptam egy sms-t, hogy kocsikba ül és itt fog szobrozni egész éjjel és 11-kor már itt volt....ezután láttál meg minket. Mielőtt akármit is mondanál, lehet, hogy rosszul cselekedtem vagy ezzel a húzásommal eltaszítottam magamtól, de kibaszottul szarul esett az, amit mondott. Ráadásul úgy, hogy nem is tudta kivel és miről beszélek. És úgy kér számon, hogy semmi nincs köztünk. - vettem egy nagy levegőt, miután befejeztem.

- Hát Hugi.... - kezdte.

- Mi az? - sóhajtottam a legrosszabbra számítva.

- Őszintén? Ennél jobban én sem csinálhattam volna. Ha tényleg érdekled Őt, kiderül a következő napokban, ha nem nem akkor hagyd a francba. - jelentette ki egyértelműen.

- Ebben nem vagyok annyira biztos. - néztem fel nővéremre. - Focizni megy egy hónapra Németországba.

- Ez nem feltétlen  jelent rosszat. Egyrészt: egy kis távolság, kiderül, hogy bírjátok-e egymás nélkül. Másrészt: addig megálmodod, mi a lesz a következő lépés. - tett pontos a mondandója végére.

- Naigen. Áttérnénk más témára? Így is egész nap ezen kattog az agyam, beszélni már pláne nem akarok róla. - kérleltem.

- Oké, jólvan. - tette fel kezeit megadásképp.

- Meddig maradsz? Milyen Anglia? Jajj, annyira visszamennék! - áhítoztam visszagondolva az angliai életünkre.

- Körülbelül 1,5-2 hónapot leszek itthon. Anglia csodás, mint mindig. Az időjárással még fél év után sem kötöttem szorosabb barátságot, de túlteszem magam rajta. Ezért is járok oda egyetemre. Figyelj, pocsékul nézel ki. Tartsunk amolyan testvéri-lazulós napot, mint kisebb korunkban? - ült mellém besózva.

- Rohadtul hálás lennék. 

- Akkor kapsz félórát, szedd rendbe magad! - és ezzel a kijelentéssel elhagyta a szobámat. 

Még ruhát keresek, benyomom a gépet. Fellépek twitterre, hátha ott jobb a helyzet. Rányomtam az "új tweet kiírása" gombra:

@Liz0716: végre nyugiii :) egy testvéri-lazulós nap with @Raven_J.

Elkezdtem turkálni a szekrényemben valami elfogadható cucc után. Mivel legalább 35 °C volt kint, nem éppen a téli göncöket kezdtem felborítani. Kezembe akadt egy fehér pántos felső egy barna-rózsaszín sorttal, hozzá meg van egy fehér sarum. Beleszórtam a cuccaim egy fehér táskába. Megfésülködtem, majd a fejemre toltam a napszemüveget. Parfüm és kész! 

Gyors visszanéztem a gépre, még be volt kapcsolva és válasz érkezett az utoljára kiírt tweetemre. Josh Martin?

 - Ki a franc ez? - sziszegtem magamnak. 

@Josh_M: Have a nice day. Have Fun. :)  @Raven_J: Miss U. PLS Call me back later! xoxo 

- Raven? - kiáltottam át a küszöbről a másik szobába.

- Na most mivan? - vánszorgott ki a szobájából.

- Ki az a Josh Martin? - húzogattam a szemöldököm.

- Lesz időnk még ma, ne izgulj. - felelte könnyedén.

- Én nem izgulok. Várj, a telefon bent maradt. - jutott az eszembe.

Beléptem, felkaptam az asztalról és elhagytuk a lakást.

4 órával később:

- Húúh, végre leülhetek, leesik a lábam. - kezdtem vigyorogva, lerakva magam mellé minimum 5 táskát.

- Tudtam, hogy nem kellett volna magassarkút vennem! - beszállt Raven is, aki ledobta a cipőjét az asztal alatt. Jó délután volt, kellett ez már nekem. Megnéztünk egy egyszer megnézhető kategóriába eső filmet a városi moziba. Majd körbejártuk a bevásárló utcákat, szinte minden boltban megfordultunk. 2 óra után beültünk egy hangulatos kávézóba.

Kijött a pincérsrác, aki felvette a rendelésünket, mellesleg elég jól nézett ki.

- Sziasztok, mit hozhatok? - kérdezte egy pöttyet elidőzve rajtam.

- Egy jeges tea és egy kapucsínó.  - feleltem.

- Máris hozom. - egy mosoly kíséretében el is tűnt.

- Aranyos.! - jelentette ki egyszerűen, majd átnézett a válla fölött a pult irányába.

- Igen, az. Na szóval, ki az a Josh? - érdeklődtem tovább.

- Hát....abban a kávézóban dolgozik, ahová rendszeresen járok. Egyik nap elkérte a számom, másnap felhívott és hétvégén randizni mentünk. Aztán egyik randi után jött a másik. A harmadik randi végén csókolt meg először. Azóta együtt vagyunk. Már 5 hónapja. Szeretem. Kedves, aranyos, őszinte, mindig a kedvembe jár és megértő.

- Na, csak nem komoly a dolog? - tettem fel a kérdést, mikor a cuki pincérsrác kihozta a rendelésünket.

- Igen, az. Talán most elidőzök nála kicsit. - csatolta fülig mosolyogva.

- Köszönjük. - mondtuk szinte egyszerre.

- És Márk? Nem is találkoztok mielőtt elmegy? - evezett át kellemetlenebb vizekre.

- Őő...nem tudom. Valahogy nem hajlok afelé, hogy találkozzak Vele. Meghát hétfőn edzés, kedden pakol, szerdán reggel meg indul. - vontam meg a vállam egy erőltetett mosoly keretében.

- Szerintem, ha lenyugodtál már, adhatnál neki lehetőséget, hogy lásson mielőtt elmegy. - fejtette ki véleményét, miközben éppen a pincérsráccal akadt össze a tekintetem.

Mosolyogni kezdtem, ezután pedig a hajamhoz nyúltam, amit idegességemben mindig szoktam. 

- Liz! Liz! Figyelsz rám? - legyezett előttem már vagy fél órája.

- Igen, csak pont egymásra néztünk. - gyakorlatilag paradicsompirosra vörösödtem e mondatom hallatán.

- Menj oda! - felelte ösztönzően.

- Mi? Dehogy!

- Ugyan, menj már oda! Fizesd ki ezeket, aztán majd ő lép. - utasított, mint egy gyereket.

- De...

- Semmi de! Nyomás!

- Jólvan, de ezért még kapsz. - mutogattam neki az ujjaimmal.

Megindultam a pult felé, ahol a pincérfiú poharakat törölgetett. Sosem voltam ebben jó, de Raven nem hagyott.

- Szia, szeretnék fizetni! - feleltem ezer wattos mosollyal.

Fejét hirtelen felkapta, a pohár kiesett a kezéből, háromszor vagy négyszer is utánanyúlt, de az mégis csak a földön kötött ki.

Próbáltam nem kinevetni szegényt, meghát ennél kínosabb úgysem lehet neki.

- Őő...oké, igen, persze. - hablatyolt össze-vissza. Mi is volt? - nézett rám hirtelen.

- Jeges tea és kapucsínó.

Arrébb ment a pénztárgéphez és beütötte az árakat.

- Amúgy Peti vagyok. - nyújtotta felém a kezét.

- Liz. - fogadtam el a nyújtott kezet.