17. fejezet - Hát...pedig most ezt kapod!

Hello, fiúk-lányok! Megkezdődött az október, ami remélem sokkal jobban telik majd, mint a szeptember. Hát..nekem tuti nem, ugyanis lebetegedtem, amikor odakint sütkérezik a nap. Nem az én hónapom lesz, na mindegy! Meghoztam a következő fejezetet, illetve bal oldalon találtok szavazást. Élvezzétek a napsütést, amíg lehet! Kommentelni ér!

Kellemes olvasást! ♥ B.

Befejezte, majd jobb kezével a csípőm után nyúlt. Ahogy húzott maga felé, én úgy két kezemmel taszítottam el magamtól. Talán...végérvényesen.

- Megvádoltál, holott nem is tudod kivel, mit és miről beszéltem. De persze, ha jobban figyeltél volna, az egész beszélgetés csak Rólad szólt. Az utolsó mondatokat is Rólad mondtam. A másik dolog pedig, ami kifejezetten bosszant az az, hogy itt magyarázkodok Neked, márpedig nem is tartozok Neked semmilyen magyarázattal, hiszen nem vagyunk együtt, semmi közünk egymáshoz. - fejeztem be, majd vettem egy nagy levegőt.

- Igen tudom. És igazad van. Sajnálom. Bocsáss meg. Ne haragudj. Már nem tudok több szinonímát elmondani arra, hogy mennyire sajnálom és bánt az egész.

Majd egy ismerős hang ütötte meg a fülemet:

- Liz? - kérdezte.

- Raven? Hogy kerülsz ide?

- Na szerinted hogy? Most ért be a vonat és inkább hazafelé vettem az irányt. - felelte.

- És te?...khm..vagyis Ti? Mit csináltok itt - nézett az órájára - hajnali 2:15-kor?

Nem volt kedvem magyarázkodni, pláne nem Márk előtt.

- Nézd, hosszú történet, most menj fel légyszi és reggel beszélünk. - feleltem.

- Oooké. - és már el is ment.

- Na Liz? Mi legyen? - kérdezte.

- Figyelj, nekem kell pár nap nyugi, hogy átgondoljam a dolgokat. És most pedig menj haza. - közöltem vele egyszerűen, mintha egy csomag rágóról vitatkoznánk.

- De nekem nincs pár napom, 3 nap múlva elutazok. Nem tudok így elmenni, hogy ilyen az állapot köztünk. - emelte fel a kezét és mutatott végig rajtunk.

- Sajnálom, gondolkodtál volna előbb. És most kérlek, menj haza mielőtt beteg leszel - válaszoltam hűvösen, és elindultam visszafelé.

Egy kart éreztem a karomon. 

- Addig nem, míg ilyen nyers és rideg vagy velem szemben.

- Hát...pedig most ezt kapod. Magadnak köszönheted. 

- Hol van az a mindig mosolygós Liz, aki úgy tetszett már az elejétől fogva?  - kérdezte szomorúan.

- Szabadságon. Elüldözted ezzel a viselkedéssel - mutattam rajta végig. - És most felmegyek, mert hideg van és nem akarom, hogy anyámék felkeljenek. Jóéjt. - fordítottam hátat azzal a tudattal, hogy fogalmam sincs mi lesz velünk.

- De Liz, várj......- kiabált utánam.

- Menj haza! - reagáltam hátra se fordulva.

Kinyitottam az ajtót és beléptem a lépcsőházba. Halkan beosontam a lakásba, majd a szobámba. Függönyön keresztül bámultam, ahogy az autó elhagyja a parkolót.

Elment, végre! Leültem az ágyamra és mereven bámultam magam elé. A merev távolba nézést 20 perc után egy újabb sms zavarta meg. Előkotortam a zsebemből, és elkezdtem olvasni:

" Hazaértem. Remélem meg tudsz bocsátani valamikor. Szeretnélek látni, mielőtt elutazok. Csak írd meg hol és mikor! Jóéjt, /M."

Majd valamikor biztosan. Kikapcsoltam a telefont és végre befeküdhettem a meleg ágyikómba. Az se zavart, hogy nem cseréltem át a ruhámat pizsire. Azt vártam már, hogy elaludjak és ne kelljen gondolnom semmire és senkire.

~Márk~

Hajnali 3 óra. Itthon vagyok és bámulom a plafont. Bár, nem mintha valami sokkal érdekesebb lenne ott. Egyszerűen képtelen vagyok lehunyni a szemem.

- Hogy lehettem ekkora ökör? A rohadt életbe.... - szitkozódtam magamban.

Nem tudom, hogy fogom túlélni az egy hónapot, ha Liz az elkövetkezendő 3 napon belül nem  keres meg. Nem fogok elmenni a táborba. ENNYI!

Nem bírooooom! Odasétáltam ahhoz az ablakhoz, ahonnan még ráláttam a hátsó udvarra. Még mindig ott volt az összes 5 órával ezelőtt égő mécses. Liz összes holmijával együtt. Kimentem, összepakolni, hogy ne érje eső.

Pedig milyen este lehetett volna..... - játszadoztam el a gondolattal.