15. fejezet - Emlékezetes hétvége....Több vasat is tartasz a tűzben? /part 3/

Helló Kedveskéim! Iszonyatosan jó hangulatom van....ugyanis...munkát kaptam, szóval ezért is meg amúgy is....egy extra hosszú fejezettel kedveskedek Nektek! Remélem a tetszéseteket mindenképpen elnyeri, és ezúttal is szívesen várom pozitív vagy negatív véleményeket is! Külön szeretném kiemelni Phálmikát, aki MINDEN EGYES fejezethez írt nekem kommentet. Elképesztően jól esik, tényleg! Remélem, sokan példán vesznek Róla és meglepnek 1-2 hozzászólással. Kellemes olvasást! ♥
Puszi: B.

- Mi az? Egyik se jó? - szaladt fel a szemöldököm minimum fél métert.

- Mindegyik jó és mindegyiket szeretem, de nekem az is elég lett volna, ha magadat hozod. - pillantott fel a dobozokról.

- De akkor sem jöttem volna üres táskával. Őőő...ha már az estébe nyúló programokról esett szó....- vakargattam meg a fejem, amit általában idegességemben szoktam..- nem lesz ez egy kicsit túl...khm..lenge öltözék? - remegett meg a hangom a mondat végén, amiből remélhetőleg Ő semmit nem vett észre. Ugyanis egy térdig érő kék sortot viselt, nem is értem, hogy nem vettem észre, hogy egy Adonisz-testű félisten áll előttem. Legszívesebben azonnal az ölébe ugranék és csókolnám a szájától kezdve, a nyakán át az arcának minden szegletéig. Nem vagyok ám ilyen, mert ezt valóságban soha nem tenném meg. Csak van egy hang a fejemben ami kihozza belőlem az állatot.

- Hát lehet, hogy fel kellene kapnom egy pólót. Mindjárt jövök. - felelte, majd a ház felé vette az irányt. Addig bámultam távolodó izmos hátát, míg be nem lépett a házba.

- Jajj, istenem. Liz, fejezd be! - motyogtam magamban.

Inkább előhalászom a telefont és dobok egy sms-t anyunak mielőtt eszébe jutna, hogy felhívjon.

"Szia. Megvagyok, jól érzem magam. 2 óra múlva újra. Puszi: L."

Ránéztem a telefonra, 21:47-et mutatott. Raven fél órája leszállt. Amúgy Már k már vagy 20 perce tökölt, biztos telefont kapott vagy valami. Mivel nem fog jönni egyhamar, így gyors tárcsáztam a nővéremet:

- Szia, Merre jársz?

- Szia. 10 perce indult a vonat Pestről. És te hol vagy? Otthon? - kérdezte.

Szerintem sejt valamit. Tuti. Hisz ismer. Úristen, biztos rájött, hogy füllentek. Basszus! Ő az egyetlen ember az életemben, akinek soha nem hazudtam és nem is szeretek.

- Őő..nem. Most szeretnéd hallani vagy holnap?

- Miért? Nem otthon alszol? - röhögött..- és anyunak milyen mesét adtál be?

- Egy osztálytársamnál van kertiparty és nála éjszakázok. Azzal a feltétellel, hogy két óránként írok egy sms-t.

- Hát Liz...büszke vagyok rád. Te még nálam jobban hazudsz.

- Hidd el, nem szívesen. - közöltem nyersen. - Amúgy gyorsan a lényegre térve, remélem nem baj, ha csak holnap este randizunk. De ezt muszáj volt meglépnem, különben megbánnám.

- Márk?

- Igen, Ő. - közben a fényfűzért buzeráltam. - Valami vonz benne, nem tudom mi, de úgy érzem muszáj a közelébe lennem. Na figyelj megyek, akkor majd holnap. Jó légy. Szeretlek.

- Te is. Szeretlek. Szia.

- Szia.

Mosolyogva nyomkodtam a telefont, közben megfordultam még mindig belemélyedve a kijelzőbe. Kb két perc múlva egy pár lábat láttam magam előtt. Szépen komótosan végigvezetve tekintetemet kerestem meg a láb gazdáját. Elkerekedett szemmel és szájjal álltam előtte. Te jó ég! Mióta áll itt? És mennyit hallott? Hallod, te hang a fejemben, most bezzeg nem segítesz. Máskor itt duruzsolsz a fejemben egész nap.

- Őőő...hát ez egy kicsit kellemetlen...mióta állsz itt és mennyit hallottál? - tettem fel a kérdést, közben a földet bámultam, mert az valamiért sokkal érdekesebbnek bizonyult.

- Hát..régóta..hogy is mondtad? - vakarta meg a tarkóját, majd rám nézett. - Egy osztálytársamnál van kertiparty és nála alszok. A másik kedvencem a "nem baj, ha csak holnap este randizunk?" Az utána lévőket inkább nem is mondom már. - fejezte be szúrós tekintettel.

- Amúgy csak egy kérdés: Több vasat is tartasz a tűzben? - szólalt meg, miközben próbáltam visszanyelni a könnyeimet.

Ezelőtt a mondat előtt még felcsillant bennem a remény, hogy elmondom neki az igazat, hiszen teljesen félreértette a helyzetet. De! Miután ez a kijelentés elhagyta a száját, már nehog yén akarjak magyarázkodni. SZART! Olyan mérhetetlen düh és idegesség gyülemlett fel bennem, ami csak néhanapján lepi el az agyamat. A következő cselekedetemre még sosem volt példa az életemben. Megbánom? Lehet, nem tudom. De per pillanat a fejemet teljesen elöntötte egy köd, ami cselekvésre késztet. Összeszorított szájjal és összehúzott szemmel lendítettem meg a karom és a tenyerem hatalmas csattanással jelezte sikerességét. Olyan erővel ütöttem meg, hogy Márk az arcához kapott, a tenyerem is csíp és bizsereg egyszerre. Kikerülve a fiút a dühkíséretemmel együtt kezdtem kivonulni a ház udvarából.

Lefagyva hagytam őt, öt méter után is hallottam forogni a fogaskerekeket az agyában, majd megszólalt:

- Liz..várj..nem úgy gondoltam..- kezdte.

- Na persze, én sem úgy gondoltam. - erősen megnyomva az "úgy" szót, és feltapasztottam a szarkasztikus mosolyomat. - Jaa és csak úgy mellesleg, bár nem mintha ezek után tartoznék is Neked bármiféle magyarázattal, Ravennel beszéltem és találkát egymás közt randinak hívjuk. Az osztálytárs-kertipary dolog pedig nem más, mint hogy így tudtam ellógni otthonról, hogy Neked megszervezzem ezt az egészet. - mutattam körbe. - A cuccomért majd eljövök, ha már nem leszel itthon. És jó szórakozást estére, lesz társaságod bőven: jómagad, a féltékenységed és a böszmeséged.

Elhagytam az udvart, majd az utcán bedugtam a fülest a fülembe nyugtatásképp. Elindítottam a zenét. Fel tudnék robbanni a dühtől. Nem elég, hogy az egész beszélgetést hallotta, ráadásul annak hátterében olyannak vádol, amiről halványlila gőze sincs. Nem baj. Talán, vagy igen....nem tudom. Egy gonddal kevesebb. Persze miért is menne minden egy kicsit gördülékenyebben. Ááááhh faszom. Talán nem minden csak fekete vagy csak fehér. Talán Márk sem az, akinek mutatta magát. Jóformán nem is ismer, és olyat állít rólam, amit maga sem hisz el. Az a nagy büdös helyzet van, hogy elképesztően örülök annak, hogy a menhely-randi után nem engedtem magamhoz közel. Éreztem, hogy nem szabad közel engedni, mert összetörheti a szívem. Mosta dühön és idegességem vív párbajt. Ha ehhez még sírás is társulna, tönkremennék.

Hát....hazaértem. Remélem alszik mindenki. Így megkímélem magam és másokat is a magyarázkodástól. Szerencsére a villanyok sehol sem égtek. Berúgtam a sportcipőt a szekrénybe, majd körülnéztem a hűtőben. Kivettem egy üveg ásványvizet és becaplattam vele a szobámba. Bedöglöttem az ágyamba, magam mellé tettem a laptopot és igyekeztem lekötni a figyelmem.

Mindenesetre úgy elég nehezen ment, hogy a telefon egyetlen gombjára összpontosítva nyomogattam mint gyerekkoromban a Tetris nevű játékot, ahol egy gombot püföltem. Na ezt csinálom most is, csak a telefonommal. Jesszusom, mikor hagyja már abba? Már rohadtul idegesít az egész! Mitől hiszi, hogy ha személyesen nem beszélek vele, telefonon fogok?

Na végre! Keserves 20 perc után végre megunta!

Megnéztem az e-maileket, amit cirka 2 hete meg sem néztem. Még Raven által küldött képeket sem néztem meg. Az összes Twitter-kép volt, felnéztem. Gyakorlatilag ott élte az életét, így sokkal könnyebb lenne vele majd beszélni, ha ismét elutazik. Regisztráltam, hiszen temérdek sok szabadidővel rendelkezek most. Elkészült a profil. Képek + egyéb adatok és már kész is. Végre valami ami egy kicsit eltereli a gondolataimat.

Nos, ennyi! @Liz0716.

07.16. Azért lett ez, mert ekkor van a szülinapom. Ezek után tuti kellemesen telik majd.

Megkerestem azokat az embereket, akik valamikor az életem részét képezték. Pár osztálytárs és rokon is bekövetett. Meg is tettem az első tweetemet, mikor rezegni kezdett a telefon. SMS! Hurrá! Már úgy hiányzott. Nem volt kedvem megnézni, így félredobtam a telefont.

Szóval beírtam életem első tweetjét:

@07.16? Vajon milyen szülinapom lesz az idei? Eddig nem ígérkezik valami jónak!

Jhajj, nem hagy nyugodni az a rohadt sms:

Nahát...vajon kitől jött?